Celeb

Rékasi fia: Nem gátolnak a szüleim

O. Zs.

Létrehozva: 2017.07.21.

Rékasi Zsigmond napok óta lázban tartja saját és szülei rajongótáborát kormányellenes beszédeivel. A 16 éves Zsebi az elveiről, a szüleiről beszélt a Borsnak.

A szüleid mit szólnak a politikai megnyilvánulásaidhoz?

Édesapámék nyilván tisztában vannak az ambícióimmal, de én nem Rékasi Károly és Détár Enikő fiaként szeretnék működni, hanem mint Rékasi Zsigmond önálló egyéniség. Egyébként édesanyámmal és édesapámmal is abszolút jó viszonyt ápolok. Igyekeznek viszont a közéleti szerepléseimtől távol maradni, egyrészt azért, hogy én tudjak érvényesülni, másrészt, hogy tényleg én ne befolyásoljam őket és ők sem engem. Tehát abszolút velük egyenjogúnak kezelnek, és már egész kiskoromtól felnőttként foglalkoznak és törődnek velem. Persze azon belül, hogy ellátnak és eltartanak engem.

Zsebinek szólítanak még?

Igen. Szeretem is, bár picit fura, lassan 190 centi magasan, felnyírt hajjal és mély hanggal, de megmaradt.

Mióta érdekel a politika?

Most lesz egy éve, hogy aktivista vagyok, és írok ebben a stílusban verseket. De ambícióim már nagyon fiatal koromtól vannak. A nővérem is legalább tizenkét évvel idősebb nálam, ezért is mozgolódtam mindig is idősebb társaságokban. Akaratlanul is belecsöppentem bizonyos dolgokba, mint például a politikába. Ugye egy jó darabig csak azt tudtam lekövetni, amit másvalaki mondott, mert még nem volt kialakulva a saját véleményem. Úgy érzem, ma már vagyok olyan tájékozott, hogy saját véleményt formáljak, és a gondolataimat verses formába öntsem.

Pest környéki településen nőttél fel, hogy lett mégis szívügyed a Városliget?

Rengeteg barátom, kedves ismerősöm él Budapesten. Amikor megtudtam, hogy ők is kint vannak, amikor mind a kormánnyal, mind a rendőrökkel atrocitások voltak, akkor természetesen kimentem. Kijártam ezekre az akciókra, sok aktivistát megismertem, és így egy idő után elkavarodtam a ligethez is. Nem feltétlen tartom magam kordonbontó típusnak, most pedig ugye a hirtelen kapott hírnév miatt ettől végképp el kéne határolódnom. De én nagyon gyakran csak úgy megyek ki tüntetni, ha slammelek vagy elsősegélyt nyújtok. Mindig van nálam ugyanis egy elsősegélykészlet, igyekszem mindenkinek segíteni.

Mi a slammelés?

A Slam Poetry a múlt század nyolcvanas éveinek közepén jelent meg, mint önálló előadói műfaj. Ez egy modern költészeti stílus, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. Nem versfelolvasás, mert első hallásra is érthető a szöveg. Többnyire fejből mondják, színpadi elemekkel tarkítva. Nem színházi előadás, mert nincs előzetes forgatókönyv, bárki felmehet a színpadra. Nem rap, mert nincs alatta zene és nem is szükséges a kötött ütemes lüktetés.

Tervezel valami megmozdulást a közeljövőben?

Van egy Renegátlástalonok néven futó, most kinövő mozgalmam, akikkel ha összefogunk, akkor nagy dolgokat is elérhetünk. Ebben szeretnék utat törni. Írhatnék verseket a szerelemről, vagy hogy mennyire nehéz eljutnom a kifőzdéig, de akármennyire is kamasz vagyok, nem ezek a témák mozgatnak meg. Elég sokáig éltem a bulvárban a szüleim által annak idején. Észrevettem, hogy minden hír maximum egy hétig érdekli az embereket – ezt a lehetőséget kell megragadnom. Azért is mentem bele, hogy most nyilatkozom. Szeretném kiépíteni azt a közönséget, akiknek a mostani fokozott figyelem után is érdekes lesz, amit csinálok.       

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714994710
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192869_auto_resized.png
metropol.hu

Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714994710
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714994710
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714994710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték