Pécsi Ildikó: Velem nem lehet kibékülni

Pécsi Ildikó: Velem nem lehet kibékülni

Pécsi Ildikó
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 18. 11:20
Hosszú évek óta zajlik Pécsi Ildikó és egykori menye, Pártos Csilla peres ügye - asszonytartás, ingatlanok sorsa a tét.
Bors

A két fél, mint arról a Bors korábban beszámolt, múlt kedden nézett farkasszemet a bíróságon, s a színésznő annyira elmérgesedettnek látja a viszonyt, hogy furcsa kijelentést tett unokájáról, az ügyet leginkább elszenvedőről.

– Már biztosan meg sem ismerném. Évek óta nem láttam. Nincs nekem már unokám és menyem sincs. Nekem csak felperesem van – mondta kollégánknak akkor.

A művésznő hétfőn az Egyenes beszéd vendége volt az ATV-n, ahol - többek közt - természetesen a pereskedés is szóba került. Elmondta: noha hosszú évek óta húzódik a dolog, ő soha nem panaszkodott (sem emiatt, sem más miatt) senkinek. "Nem vagyok panaszkodós. Én megszoktam, hogy ha játszottál egy főszerepet, és közben vesegyulladásod volt, akkor is végigjátszottad."

Azt azonban hozzátette, noha a mostani tárgyaláson jelent meg először, korábban is szeretett volna jelen lenni: "Én szerettem volna elmenni, de mindig azt mondták, hogy nem kell elmenni." Békülésre azonban nincs esély: "Velem nem lehet kibékülni. Én nem vagyok az." Pártos Csilla hiába hívná: "Mindent megtettem érte. Elmúlt. Nincs. Felperes van, ennyi" - zárták le a témát.


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.