Lemeszelték Lovasiékat

Lemeszelték Lovasiékat

VOLT Fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 03. 09:00
ND

A legendás Kispál és a Borz zenekar idén lenne harminc­éves, míg az egykori banda frontembere, Lovasi András az ötvenedik születésnapját ünnepli. A zenésszel a VOLT Fesztiválon, a Kiscsillag nevű zenekarának koncertje előtt találkoztunk, és kiderült róla, hogy számos kalandos történet emlékét őrzi, ame­lyek közül egy nyomdaképeset boldogan el is mesélt a Borsnak.

– Az első lemez felvételére készültünk, és hogy fedezni tudjuk az útiköltséget, elvállaltunk egy koncertet Tatán – idézte fel emlékeit Lovasi.

– Úgy alakult, hogy ott kellett aludnunk a helyszínen, de éjjel leszakadt a hó, és a nagy hidegben tönkrement az autónk motorja. Másnap egy taxival húzattuk be a kocsit a budapesti stúdió elé, ami azt eredményezte, hogy a sofőrt megbírságolták, mert az M1-esen vontatott. Így a megspórolt pénzünket előbb taxira költöttük, majd a taxis továbbadta azt a rendőrségnek. Emlékszem, Vedres Joe, a Bikini korábbi gitárosa volt a stúdió hangmérnöke, és épp kint állt a hely előtt, amikor megérkeztünk. Vé­gignézte, ahogy bevontattak minket, vidéki huszonéveseket a kis bugyikék Barkasunkkal – nosztalgiázott András, akinek november 11-én Lovasi 50 című születésnapi koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag zenekar egyszerre áll majd a színpadon, és adja elő együtt a Lovasi​ életében legfontosabb szerepet játszó dalokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.