Családja helyett egy kismama gondozza Czeizel sírját

Családja helyett egy kismama gondozza Czeizel sírját

örökség
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 08. 05:00
Anyák ezrei hálásak neki, tévénézők millióinak kedvence volt, most elhanyagolt, gazos Czeizel Endre sírja, idegenek járnak a temetőbe gondozni. Közben tízmilliós örökségén vitázik a családja.
kbv

Lassan két éve, hogy az ország legismertebb orvos-genetikus professzora, akinek családok ezrei köszönhetnek gyermekáldást, Czeizel Endre elhunyt. Földi maradványait az Óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra. Vagyonán, hagyatékán időskori szerelme és törvényes felesége a mai napig vitázik, bíróságon harcolnak igazukért. Ám nagyon úgy tűnik, hogy mindkét félnek fontosabb a több százmilliósra becsült vagyon, mint annak emléke, aki élete munkájával előteremtette. Czeizel doktor sírja legalábbis erről árulkodik.

A professzor sírja ugyanis olyan elhanyagoltan áll, mint azoké, akik örökös és hozzátartozók nélkül mentek el. Majdnem két évvel a halála után még nincs sírköve, a föld gazos, néhány hervadt növény kókadozik rajta a nyári melegben. Fejfája kissé megdőlve tudatja, hogy ki nyugszik a földben. A sírral leginkább olyan anyukák törődnek, akik sokat köszönhetnek a professzornak, a segítségével sikerült teherbe es­niük, családot alapítaniuk. Egyikük, aki rendszeres látogatója lehet az emlékhelynek, nemrégiben kigazolta és friss virágokkal is beültette Czeizel sírhelyét. Ez a Facebook egyik kismamacsoportjába írt bejegyzésből derül ki: „Ígéretemhez híven elmentem és kigazoltam Czeizel professzor sírját. Vettem rá négy virágot (sajnos az anyagi lehetőségeim nem engednek többet, ezt is a lányok nyaralási pénzéből vettem el). A sírás fojtogat, hogy egy ilyen embernek, mint ő volt, csak ennyi jut” – írta az anyuka, aki képeket is csatolt bejegyzéséhez.

A síron, a virágok mellett helyet kaptak kisebb-nagyobb, festett kövek, nyilván az anyuka gyerekei festették, akik az életüket köszönhetik a genetikusnak.

Egy temetkezési vállalkozó szerint minimum fél évet kell várni a temetés után, hogy sírkövet lehessen készíttetni, ennyi idő ugyanis, hogy a koporsóra helyezett, süllyedő föld beálljon, és később ne süllyedjen meg a nehéz kő alatt. Csakhogy a földsírt is ki lehet gazolni, be lehet ültetni virágokkal, rendben lehet tartani.

Czeizel Endrét 2015. szeptemberében kísérték utolsó útjára.

A családtagokat pénteken próbáltuk elérni, de nem jártunk sikerrel.

Négyszázmilliós a vagyon

Czeizel Endre az utolsó éveiben nem csak tudományos munkáival és kutatásainak eredményeivel kapcsolatban szerepelt az újságokban. Nyíltan vállalta, hogy bár házas ember, beleszeretett Dórába, aki két gyermekkel ajándékozta meg. A genetikus kétlaki életet élt: hol Dórával, hogy a feleségével, Erzsébettel töltötte az éjszakát.

Az orvos halála után a szerető bejelentette, százmilliós örökségre tart igényt – ebből szeretné felnevelni a gyerekeket, akik közül a második mesterséges megtermékenyítés útján fogant. A család ezt sosem fogadta el, mivel a vagyon nagy része a családi cég tulajdona, ennek tulajdonosai pedig a genetikus idősebb gyer­mekei. Dóra értékbecslőhöz is fordult, hogy mérje fel a vagyon értékét, attól tartott ugyanis, hogy megkárosíthatják, és a hagyatéki eljárás idejére eltüntetik Czeizel nagyértékű festményeit. A vagyonbecslő nemcsak festményeket, hanem ékszereket, szobrokat, szőnyegeket is számba vette, és értéküket 70–100 millió forintra taksálta. Az örökségül hagyott ingatlanok értéke 300 millió forintot tett ki.

A genetikusnak első házasságából három, utolsó feleségétől, Dórától pedig két gyermeke született. Végrendeletet nem írt, így elvileg a törvényes öröklési rendnek kellett volna érvényesülnie. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.