Celeb

Ügyészség: Lajcsi 25 évig lopta az áramot

Bors

Létrehozva: 2017.06.21.

Először engedett részletes bepillantást az ügyészség az áram-, gáz- és vízlopással vádolt Galambos Lajos ellen felsorakoztatott bizonyítékokba.

Föld alatti kábel és kartonfal mögötti méretlen fő­elosztó – ilyen és ehhez hasonló bizonyítékokkal készül a Pest megyei főügyészség a Galambos Lajos és társai ellen indított büntetőperre. Több tízezer oldalt tesz ki az a paksaméta, amiben a vallomások, fényképek és szakértői vélemények bizonygatják, Lajcsi tényleg lopta a vizet, az áramot és a gázt.

A zenész az első perctől kezdve azt állítja, hogy koncepciós per folyik ellene, az ügyészség vádjai azonban szintén igen meggyőzőnek tűnnek. Dr. Gyugyi Csilla megbízott főügyészségi osztályvezető ügyész elsőként a Hír Tv, Riasztás című, bűnügyekkel foglalkozó műsorában beszélt konkrétumokról.

– A nyomozás során az derült ki, hogy igen átgondolt megoldásokat tartalmazó művelet volt, és elég hosszú időn keresztül alkalmazták, hiszen már 1993–94-től kezdődően jöttek létre ezek a megoldások – mondta az adásban dr. Gyugyi.

Lajcsit azzal vádolják, hogy összesen 50 millió forint értékben lopott áramot, gázt és vizet, rajta kívül tíz ember ül a vádlottak padján, köztük Lajcsi felesége, Boglárka is. Mellettük négy tulajdonostársuk, illetve több közműszolgáltató ellenőre is, mert kenőpénzeket fogadtak el.

– 2014 októberében az áramszolgáltató két ellenőre megjelent a tatai apartmanházban, hogy ellenőrizzenek. Két vádlott attól tartott, hogy az ellenőrök észre fogják venni az illegális bekötéseket, amit egyébként elrejtettek, álcáztak. Két vádlott a két ellenőrnek több százezer forintot adott azért, hogy tekintsenek el az ellenőrzéstől. Emiatt két vádlottat vesztegetéssel is vádolnak – mondja az ügyész asszony, aki a Borsnak azt mondta, még ennél is sokkal konkrétabb kijelentésekre számíthatunk a bírósági tárgyalás során.

– Kollégám majd a tárgyalás során, vádiratban ismerteti, hogy pontosan kit, mivel vádolnak – mondja a jogász. – Sajnos ilyen kérdésekre részletesebben most nem válaszolhatok, hiszen az befolyásolhatná az ügy menetét – tette hozzá az ügyésznő.

Természetesen szerettük volna, ha Lajcsi vagy az ügyvédje is kifejti álláspontját, de ők ezúttal nem kívántak megszólalni.

A feleségre vár a bíróság

Galambos Lajos és társai ügyében június hetedikén volt az első tárgyalás, ahol a zenész felesége, a másodrendű vádlott Boglárka betegségre hivatkozva nem jelent meg, de ezzel az ügy nincs elintézve.

– A másodrendű vádlott orvosi igazolásokkal egy ideig távol tud maradni, de egy idő után a bíró mérlegelni fog, hogy vagy elkülöníti az ügyet az ő személyére vonatkozólag, vagy vizsgálatot rendel el az igazolások hitelességével kapcsolatban – mondta lapunknak az ügyésznő.

A következő tárgyalás szeptemberben lesz, az első – többek között – Boglárka távolmaradása miatt elmaradt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek