Celeb

Megszabadult Hajdúval közös cégétől Sarka Kata

kbv

Létrehozva: 2017.06.08.

Nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak Hajdú Petertől, hanem közös vállalkozásaiktól is igyekszik megszabadulni Sarka Kata. A szépségversenyt már nélküle viszi.

Forrás: Fejér Bálint

A szépség közel egy éve döntött úgy, hogy elválik, saját lábra áll, és maga tartja el gyerekeit. A folyamatnak az is része, hogy vállalkozóként is önálló legyen. Szépségversenyének, amit eddig a Hajdú Péterrel közös cége, a Magyarország Szépe Kft. rendezett, ettől az évtől már a Rogán-Gaál Cecíliával közös vállalkozása a jogtulajdonosa. 

– Tény, ennek a döntésnek az oka a válás, hiszen az anya­giakban és a közös cégügyekben sikerült megállapodnunk. Amikor most lejárt a szépségverseny külföldi anyavállalata és a Magyarország Szépe Kft. közti szerződés, azt már nem ezzel a céggel újítottam meg, hanem a Cilivel közös Nakama & Partnersszel kötöttünk új szerződést a verseny lebonyolítására. Nem titok, ahogy a többi vállalkozásomban, itt is az vezérel, hogy a cég sikeres legyen. Ugyanazokkal a partnerekkel dolgozunk, mint az elmúlt években, és büszkék vagyunk rá, hogy a brand egyre erősebb – magyarázta Kata a szépségverseny egyik alversenyén, a Miss Talenten, ahol a lányok különleges képességeikből is bemutatót tartottak.

– Manapság már a szépségversenyen nem az az elsődleges szempont, hogy valakinek tökéletes legyen az alakja, sőt a világversenyen sokkal fontosabb az, hogy a lányoknak milyen a személyisége, bikinis forduló a Miss Worldön például nincs is. Mi is folyamatosan figyeljük őket, ha valaki folytonosan késik, hisztizik, nem lehet vele együtt dolgozni, abból biztosan nem lesz királynő – magyarázta Kata, aki azt is elmondta: a lányok szándékosan nem kapják meg a felkészítő tábor programját, hogy így is koncentrációra ösztönözzék őket. A versenyzőknek így mindig tökéletesen készen kell állni a feladatokra, akármikor összehívhatja őket a zsűri.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek