Hajnali négykor kel, indul a Mokka stúdiójába, majd miután végzett, üzleti tárgyalásokon vesz részt, ezután rohan az iskolába a fiáért Istenes László. Miután hazaértek, tanulás, aztán irány a fociedzés. Apa és fia ugyanannál az egyesületnél rúgja a bőrt, előbbi az öregfiúkban, Beni az U11-ben. A műsorvezető a kerületi fociklub elnöke is, ha éppen nem edzése vagy meccse van, ez ad neki teendőket. Követni is alig lehet a napját.
– Valóban sok, de nem lehetetlen küldetés. Minden az időbeosztáson, a szervezésen múlik – nevette el magát a mokkás. – Az egyesületi elnöki pozíciót egy évvel ezelőtt ajánlották fel. Ez lett a boldogságbonbonom. Beni fiam 11 éves, négy éve itt focizik. Lelátón ülő apukaként kezdtem, majd kezdtek bevonni az ottani életbe és munkába. Amikor felkínálták az elnöki tisztséget, azonnal igent mondtam, mivel ebben a munkában a két nagy szerelmem találkozik: a pedagógusi munka és a labdarúgás. Nagyon büszke vagyok az egyesületünkre: 18 edzőnk, és 260 igazolt játékosunk van, akik közül 200 utánpótláskorú – mesélte Istenes, aki gyakran hazaviszi a „szerelmét”, felesége pedig elfogadja ezt.
– Körülbelül öt-hat labda van használatban a lakásban, ezért nálunk törékeny dolgok sincsenek. Kosárpalánk, kis kapu, nagy kapu, minden van. Állandóan gurul valami.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.