Halász Judit ritkán hívja unokáit a koncertjeire

Halász Judit ritkán hívja unokáit a koncertjeire

Halász Judit
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 03. 10:00
<p>Generációk nőttek fel a gyerekdalain, de unokáinak ő nem a híres színésznő, hanem Jutka nagyi, és szeretné, ha ez így is maradna.</p>
kbv

Míg a legtöbb zenész a nyári koncert- és fesztiválszezonban, ahol csak tud, fellép, Halász Judit évtizedek óta alig vállal fellépést nyaranta. Pedig igény lenne rá, azok a szülők, akik az ő dalára fújták el annak idején a születésnapi tortájuk gyertyáit, ma már a saját gyerekeiket viszik telt házas koncertjeire. Jutka unokáit azonban hiába keresnénk a nézőtéren.

– Nagyon sokat változott a közönségem a kezdetek óta, míg korábban csak gyerekek adták, ma már családok jönnek. Sokszor több a felnőtt a koncertjeimen, mint a gyerek. Így más a hangulat is, el lehet képzelni: egészen máshogy viselkedik száz gyerek a szülei nélkül, mint a pedagógusokkal és az osztálytársaikkal körülvéve.

– Egyébként ma már nem is nevezném a koncertjeimet egyértelműen gye­rekelőadásoknak, inkább családokhoz szólnak, és néha talán még az is jól jön, ha anya vagy apa együtt énekli a gyerekkel a dalokat. A szülők kedvéért egy-egy régi dalt is becsempészek az újak közé, mert tudom, hogy a felnőtteknek az elmúlt gyerekkor emlékét idézi – mesélte a Borsnak a színésznő, aki elárulta, három unokája 9, 11, és 12 évesek, de csak akkor hívja őket egy koncertre, ha valami új dolgot csinál és kíváncsi a véleményükre. Meg persze, ha maguknak is kedvük támad elmenni.

– Azt szeretném, és ők is, ha saját maguk tehetsége és érdeklődése szerint alakíthatnák az éle­tüket és nem gondolná azt senki, hogy nekik bármi könnyebb, mert az én unokáim. A színházba sem viszem őket, csak olyan előadáshoz, ami nekik való, amiről tudom, hogy értik és élvezni  tudják.

Halász Judit korábban másfél-két évente új lemezzel jelentkezett. Most három év kihagyás után sem tervez újat.

– A Pesti Színház Audiencia című előadására való felkészülésre sok időt és figyelmet fordítottam az évad első felében. Másrészt jelenleg egy dalos-verses könyvön gondolkodom, amihez DVD-t is készítenénk. 

Judit számára a nyár évtizedek óta a pihenésről szól.

– Nyáron nem színpadi levegőre, mesterséges világításra vágyom, hanem napfényre és vízre. Amint vége a színházi évadnak – mint korábban is – már másnap elutazunk. 

Ő is „szigetel”

A nyári szabadságig Halász Judit mindössze kétszer lesz látható a Vígben az Audienciában II. Erzsébet királynőként, és három koncertet ad. Legközelebb például ma délután énekel az ingyenes Generali Gyerek Sziget nagyszínpadán. A programsorozat egyébként négy hétvégén keresztül tart a Hajógyári-szigeten, ahol nemcsak kon­certek várják a kicsiket, lehet majd számháborúzni, papírsárkányt készíteni, bohóckodni, sportolni is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.