Eva Longoria rajongói örülhetnek, a kedd estéket ezentúl a gyönyörű színésznővel tölthetik. A TV2-re kapcsolva a Született szobalányok után – amelynek az egyik producere volt – következik a Telenovella, amelyben főszerepet játszik. A 2015-ben gyártott vígjátéksorozatban Longoria egy spanyol szappanopera sztárját alakítja, akinek akad gondja a nyelvvel és a kollégáival is. Intrikából, szerelemből, pénzből, forgatási kulisszatitkokból, és szép nőkből nem lesz hiány. A szériát Eva producerként is jegyzi, ami nem véletlen.
– Már nem a pénz miatt színészkedem, hanem, mert jólesik. Megválogatom, mire mondok igent. A legjobb az, ha magam választom ki a filmet, és részben én vagyok a főnök. A producerség erre ad lehetőséget. Arra is rájöttem, nem feltétlenül kell nekem is játszanom az adott filmben – magyarázta a 42 éves színésznő. – Imádtam a Született feleségeket és Gabyt, bár legjobban azt, hogy vékony és fiatal voltam annak idején, de már nem akarom, hogy dróton rángassanak.
A sztár azt is elárulta, jó hangulatban, viccelődve teltek a forgatás napjai, melyre mindig szívesen emlékszik vissza. Ő pedig lelkesen keresi azt a forgatókönyvet, amelyhez legközelebb adja a nevét. Ebben férje, a médiamágnás, José Antonio Bastón is támogatja, 2016-ban ment hozzá, és úgy tűnik, mellette végre megtalálta azt a boldogságot, amit előző két férje nem tudott neki megadni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.