A celeb legutóbb arról számult be lapunknak, hogy a nyár folyamán a szexuális élvezeteknek fog élni, és nem zárja be az ajtót a lányok előtt sem. Mint mondta, ezért is regisztrált több szexoldalra is.
“Ez a nyár az élményszerzésé. Élem az életem, és hagyom, hogy sodorjon az élet, az sem baj, ha bejárom az országot vagy Európát. Azt sem szégyellem, a finom biszexualitás része az életemnek, volt már néhány kellemes élményem nőkkel. És nagyon remélem, lesz is még. Amit a leginkább szeretek, az viszont a két nő és egy pasi felállás” - így nyilatkozott napokkal ezelőtt lapunknak.
Úgy tűnik, Kelemen Anna tényleg minden szinten felkészült a nyárra, mert amikor megpillantottuk, annyira meglepődtünk, hogy hosszú időbe telt mire rájöttünk, valóban ő áll előttünk. A celeb ugyanis teljesen kivirult és nem mellesleg lefogyott, amit divatosan úgy lehetne megfogalmazni: bombatestű lett.
Készítettünk is róla egy képet, amelyhez kaptunk egy másikat is, amelyet a megfelelő helyen kikockáztunk, de ennek ellenére is lehet látni, nem aprózta el a fogyókúrázást. Hogy hány kilótól szabadult meg, nem tudjuk, mert bár kérdeztük tőle, azt a választ kaptuk: sosem állok mérlegre, nem tudom mennyi volt a súlyom, de azt sem tudom, most mennyi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.