Mellbedobással indult a cannes-i filmfesztivál

Mellbedobással indult a cannes-i filmfesztivál

Cannes
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 18. 21:45
Bors

Szerda este látványos bevonulással nyílt meg a 70. cannes-i filmfesztivál. Pár éve még felmerült volna a kérdés, mi köze a világ legszebb modelljeinek Európa legrangosabb filmes seregszemléjéhez, ám mára megszokottá vált, hogy olyan szépségek, mint Bella Hadid vagy Emily Ratajkovski Cannes-ban mutogatják páratlan idomaikat.

A legszembeötlőbb látványt azonban mégis a veterán hollywoodi díva, a hetvenéves Susan Sarandon keblei nyújtották, akinek ezúttal a lábai is combig kilógtak az alig valamit takaró ruhából. 

A megnyitó izgalmai után azért persze filmeket is vetítenek, a versenyprogramban 19 alkotás indul az Arany Pálmáért. A ki­lenctagú zsűri dönt majd, amelynek idén oszlopos tagja Pedro Almodovar spanyol rendezőlegenda, és a hollywoodi ikon, Will Smith is.

Leteperte partnerét Monica Bellucci

Nem mintha nem figyeltek volna eléggé a nyitóest háziasszonyára, Monica Belluccira, a szexikon azért bebiztosította, hogy maradandó legyen a szereplése. Mindjárt az elején karjai közé kapta Alex Lutz francia komikust, és hátradöntve nyelves csókkal üdvözölte. Később a fenekét is megtapogatta, amit Lutz kétségbeesetten próbált viszonozni. Az olasz színésznő 2003 után másodszor vezette a nyitógálát, olaszul, angolul és franciául köszöntve a vendégeket.

Magyarokért izgulhatunk

Közép-Európából Magyarország küldte idén a legtöbb filmet, három hazai alkotást és egy magyar részvételű koprodukciót nevezett. 

Mundruczó Kornél Jupiter holdja című kortárs drámája a megváltásról, csodáról, hitről szól. A rendező immár ötödik alkalommal versenyez az Arany Pálmáért. 

Szentpéteri Áron Láthatatlanul című vizsgaműve a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation válogatásban szerepel. Az emberi kapcsolatokat feszegető filmet május 24-én vetítik a fesztiválon. 

Fábri Zoltán Körhintájának felújított és digitalizált változatát a Cannes Classics tűzi műsorra, 61 évvel eredeti premierje után. Főszereplője az akkor húszéves Törőcsik Mari volt, aki azóta is az egyetlen magyar, akit a legjobb színésznő díjával tüntettek ki Cannes-ban Maár Gyula: Déryné, hol van? című filmjében való alakításáért.

Kristóf György Outja a legjobb első filmet illető Arany Kamera-díjért versenyez. Az egy ötven feletti férfi útkeresését feldolgozó szlovák–magyar–cseh–francia–lett játékfilm világpremierje május 22-én lesz Cannes-ban. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.