Giginél nincs protekció az X-faktorban

Giginél nincs protekció az X-faktorban

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 31. 11:00
Bors

Két hete robbant a hír: Radics Gigi az X-Faktor mentorainak egyike lesz, és bár az évek során eddig is sokan voltak kíváncsiak a véleményére, most a szokásosnál is többen fordulnak hozzá tanácsért. A protekcióra vagy segítségre szomjazó énekespalánták azonban kellemetlen helyzetbe sodorhatják kedvenc énekesüket.

– Mióta kiderült, hogy mentor leszek az X-Faktorban, különösen sokan kérik ki a véleményemet, akár egy koncert után is, vagy a Facebookon – árulta el a Borsnak Radics Gigi.

– Ugyanazt tudom mondani mindenkinek, akinek álma, énekeljen. Ha úgy érzi, készen áll, biztos a tehetségében, annak muszáj jelentkezni és szerencsét próbálni, mert akár meg is nyerheti ezt a versenyt. Na, de mi a helyzet akkor, ha valakinek azt tanácsolja, hogy próbáljon szerencsét, ám végül éppen ő lesz az, aki nem engedi tovább a versenyzőt? Gigi úgy érzi, hogy tisztelettel állnak hozzá az emberek és bízik benne, hogy emiatt nem lesz sértődés, bár a konfliktusokra is fel van készülve.

– Ha olyasvalaki áll majd elém a színpadon, aki korábban megkeresett, akkor neki is el fogom mondani a véleményemet – mondta az énekesnő és hozzátette, ezt a hozzáállást a saját mentoraiban is nagyra értékelte egykor.

– Megvisel majd az elején, ha nemet kell mondanom, de az biztos, hogy nem hazudtolom meg magam és végig őszinte leszek, csak abból lehet tanulni. Aki kiáll a színpadra a mentorokkal szemben, annak tisztában kell lenni azzal, hogy esetleg nemet mondanak neki. Ha pedig valaki nagyon jó lesz, én biztosan állva fogom tapsolni – jelentette ki az énekesnő.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.