Fantasztikus! Lánykérés vezette fel Pápai Joci döntőbe jutását - fotók, videó

Fantasztikus! Lánykérés vezette fel Pápai Joci döntőbe jutását - fotók, videó

Kijev
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 12. 01:09
Bors

Pápai Joci továbbjutott az Eurovíziós Dalfesztivál csütörtöki elődöntőjéből, a magyar énekes nagy sikerrel adta elő Origo című dalát, így szombaton részt vehet a fináléban.

Pápai Joci előadása az elődöntőben:

Csütörtök este szép tömeg gyűlt össze a budapesti Március 15. téren, hogy együtt szurkoljanak a Kijevben Magyarországot képviselő Pápai Jocinak. A koncertekkel tarkított közös szurkoláson Kanizsa Gina, Benji, Mrs Columbo és a Spoon 21 elő zenével fokozta a hangulatot.

Pápai Joci hetedikként lépett színpadra az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjében, szívet melengető volt látni, hogy az első sorokban magyar zászlók alatt szurkoltak az Origo előadása idején.

És közben a Március 15. téren összegyűlt tömeg tapssal és örömujjongással vegyes figyelemmel kísérte Pápai Joci produkcióját, a szurkolásból a közismert dalszerző, Johnny K. Palmer is lelkesen kivette a részét.

A macedónok indulója, Jana Burceska élőben jelentette be, hogy terhes, ám ezzel még nem ért véget a meglepetések sora. Az eredményhirdetés előtt másodpercekkel ugyanis barátja, Alexander el is jegyezte az énekesnőt, csekély felhajtás, mintegy 180 millió néző előtt mondott igent.

Az eredményhirdetést megelőzően már jó volt a hangulat a magyar táborban!

Pápai Jocin kívül csütörtökön további kilenc előadó jutott fináléba, Bulgária képviseletében Krisztian Kosztov (Beautiful Mess), Fehéroroszországból a Naviband (Story of My Life), Horvátországból Jacques Houdek (My Friend), Dániából Anja (Where I Am), az izraeli IMRI (I Feel Alive), Romániából Ilinca feat. Alex Florea (Yodel It!), Norvégia képviseletében a JOWST (Grab The Moment), Hollandiából az OG3NE trió (Lights and Shadows), valamint Ausztriából Nathan Trent (Running On Air) kapott elég szavazatot, hogy a szombati a döntőben is képviselje hazáját. Az Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában 25 énekes lép színpadra Kijevben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.