Celeb

Balázs befejezi a rádiózást – vagy mégsem?

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.05.13.

Meglepő kijelentések csúsztak ki Sebestyén Balázs száján a pénteki Reggeli show-ban. A Rádió 1 műsorvezetője arról beszélt, hogy negyven­éves lett és két-három év múlva már nem akarja azt csinálni, amit most, hanem az álmait szeretné megvalósítani. Amit lehetett, eddig elért, van családja, munkája. És legfőképpen nem akar úgy járni, mint Bochkor Gábor. Vadon Jani erre még rá is erősített, miszerint nem akar vén lenni, és egy morcos kisgyerekkel ülni a stúdióban, és állandóan összekapni – utalt Bochkor műsorvezető társára, István Danira.

A Bors az adás után kérdezte Balázst, tényleg komolyan gondolta-e, hogy abbahagyja a rádiózást.

– A tegnapi adásban beszéltünk arról, mit csinál majd az ember 50–60 évesen, így merült fel ez a téma, de az, hogy felhagyok a rádiózással, egyáltalán nem a közeljövőre szól. Az adásban az ember néha túloz egy kicsit, de biztos, hogy nem most fogom abbahagyni, poénkodtunk ezzel. Talán 5–10 év múlva, még nem tudom. Idén negyven éves leszek, és ilyenkor az ember elgondolkodik, hogyan tovább. Úgy jöttem be a rádióba, hogy azt mondtam a fiúknak, még egy–két év és befejezem. Ők is elhűltek, de rájöttek, hogy nem gondolom komolyan, és megnyugodtak. Bochkor Gábort egyébként nagyon szeretem, jó a viszonyunk. A két műsor között gyakran van ilyen átszólogatás, ők is frocliznak minket, mi is őket, de nincs és nem is lesz közöttünk ezek miatt vita – magyarázta Balázs.

Bochkor: Ha nincs mondandója, segítek!

 – Balázs nagyon vicces, mert ő már akkor öregnek nevezett, amikor annyi idős voltam, mint most ő. Úgy tűnik, neki örök félelme az öregedés, láttam is a ráncokat a szeme alatt múltkor. Mindenesetre őszintén kívánom neki, legyen benne majd negyvenévesen közel annyi vitalitás, mint most bennem. Egyébként is azt gondolom, hogy a rádiós addig rádiózzon, amíg van mondanivalója, ha pedig negyvenéves korára tényleg kiürült, akkor esténként átviszek neki néhány témát, úgyis szomszédok vagyunk, így még életben tarthatom a rajongóinak – mondta Bochkor Gábor.

Bocsi műfajt teremtett

Szinte hihetetlen, de Bochkor Gábor 1986-ban kezdte a rádiózást, az akkor még német nyelven sugárzó Danubiusban. 1995-től a műfajteremtő Capuccino műsorvezetője lett három éven át, majd tíz éven keresztül a Sláger Rádión, kettőn a Neo FM-en ébresztettek. Egy rövid szünet után pedig 2014-től a Music FM-en hallhatjuk.

Sebestyén Balázs a Rádió Deejay-n kezdte 2002-ben, de a Danubiuson lett ismert a Reggeli Triós műsorvezetőjeként 2006-ban. 2009-ben a Pirítóst vezette, majd 2009–2016-ig a Class FM Morning show-ját. A frekvencia megszűnése után igazoltak tavaly a Rádió 1-hez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el