Celeb

Paudits: Hálapénz nélkül megdögölhet az ember

P. J.

Létrehozva: 2017.04.03.

Lajsz András, a koktélkirály indított gyűjtést Paudits Béla megmentésére. Bár a művésznek fizetné az állam a beavatkozást, úgy gondolja, hogy hálapénz nélkül semmi esélye sincs.

Az alapítvány még egyeztet

A Művészek a Művészekért Alapítvány is dolgozik azon, hogy jobbá tudják tenni Paudits Béla életét. Lapunk felkereste Martyin Lászlót, a szervezet elnökét, aki azt mondta, hogy érdemben még nem tud nyilatkozni a segítségről, de hamarosan találkozni fog Lajsz Andrással, hogy megbeszéljék, hogyan tudnának közös erővel segíteni a művészen.

Paudits Béla egykor az ország egyik legismertebb művésze volt. Tíz évig játszott a Madách Színházban, revükben lépett fel, folyamatosan ott volt a képernyőn. Ám pár éve eltűnt, szegénységről és gyógyíthatatlan betegségről beszélt, később bevallotta: szülei elvesztése után omlott össze körülötte minden. Vastagbélbetegségben szenved, kilyukadt gyomra miatt szövődmények gyötrik, gyógyíthatatlan gerincbetegsége és érszűkület keseríti a mindennapjait, és átesett több infarktuson is. Paudits hosszú ideje vár arra, hogy újra megműtsék a vastagbele miatt, de olyan súlyos beavatkozásra lenne szüksége, hogy csak igen kevés orvos vállalná el. Bár a jobb sorsra érdemes művész azt mondja, hogy nem zavarja a kockázat, a pénzhiány annál inkább.

– Mint kiderült, nem lehet laparoszkópiás műtétem, mert szétmenne a belem, ha bedugnának oda egy kamerát. Ilyenkor már csak általános műtétet lehet végrehajtani, amit persze fizetne nekem az állam, és jár az egészségügyi ellátás, de manapság hálapénz nélkül akár meg is dögölhet az ember. A másik dolog pedig az, hogy még nincs is orvos, aki elvállalná a bélműtétemet, mert nagyon rizikós dolog ez – kesergett Paudits Béla, aki több mint öt éve szenved, és egyre kevésbé bízik abban, hogy van segítség. Pedig barátai nem hagyják magára, a Művészek a Művészekért Alapítvány mellett a koktélkirály, Lajsz András is gyűjtésbe kezdett, hogy a beteg művész kifizethesse a műtéttel járó költségeket.

Utolsó támasza is elment

Paudits küzdeni akarása szülei halálakor veszett el, de már egyetlen lányát sem engedi magához. Egykori felesége volt az egyetlen támasza, hiába váltak el, jó viszonyban maradtak. Ám Marcsi egy éve elhunyt, ami rettenetesen megviselte a színészt. Közös lányukkal sem tartja a kapcsolatot, míg élt, az asszony mesélt neki róla.

– Régóta ismerem Paudits Bélát, az egyik legnagyobb színésznek tartom – mondta a Borsnak Lajsz. – Ezért is zavar annyira, hogy idős korára ilyen méltatlan körülmények közé került. Mivel az én anyagi helyzetem sem engedi meg, hogy nagyobb összeget fordítsak adakozásra, ezért nyitottam neki egy bankszámlát, ahová minden adományt nagyon szívesen fogadok Kovács Béla barátommal. Bízunk benne, hogy legalább így tudunk neki segíteni, és végre túleshet a műtétjén, amire már oly rég­óta vár. Ha csak kicsit meg tudjuk hosszabbítani az életét bárkinek, akkor már megérte világra jönni – tette hozzá a koktélkirály.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714999508
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714999508
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714999508
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714999508
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték