Korda: Minden pénzünket a villába öltük

Korda: Minden pénzünket a villába öltük

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 19. 05:30
<p>Nagy az öröm Kordáéknál: végre befejeződött az énekes házaspár budai szállodájának teljes felújítása. A negyedszázados épületet minden luxussal felszerelték. </p>
ozs

Hosszú hónapok után megszűnt a hadiállapot a Korda-villában: a szakemberek az utolsó simításokat végzik a legendás budai szállodán.

– A Villa Korda huszonöt éves. És ami ennyi idős, mindenképp felújítást igényel, még automobilban és emberben is. Az összes nyílászárót kicseréltük, így bízom benne, hogy a ház legnagyobb éves kiadása, a téli fűtésszámla legalább a felére csökken – kezdett bele Korda György, aki szállodája felújításánál ugyanazokat az igényeket tartotta szem előtt, amelyektől ő is jól érezné magát egy hotelben.

– A legelső és talán a legfontosabb igény egy szállodával szemben az ágy. Lecseréltük az összeset luxuskivitelezésű fekhelyre. A második, hogy a tisztálkodáshoz elegáns, komfortos körülmények legyenek. Ezért most minden egyes szobában épített zuhanyzókat alakíttattunk ki – sorolta a felújításokat Gyuri bácsi, de hozzátette, hogy az étkezésben is újítottak.

– Nálunk csak hagyományos svédasztalos reggeli volt eddig, ezután tojásételek széles kínálatából is lehet választani. Külön konyhát alakítottunk ki emiatt. Sőt  még arra is figyeltünk, hogy ez a helyiség egy szinttel lejjebb legyen a reggelizőnél, nehogy a szag érezhető legyen fenn – újságolta az énekes, aki nagy gondban van.

– Még egy dolgot nem döntöttem el: van egy 120 négyzetméteres nagytermünk, nem tu­dom, hogy azzal mit csináljak. Tartsam meg magamnak úgy, hogy a saját szórakozásomra hetente egyszer-kétszer ott kártyázzunk, vagy legyen ott akár csütörtök, péntek, szombat este egy Korda György pianóbár. Legszívesebben egy Korda ultiklubot csinálnék, csak a Szerencsejáték Felügyelet nem engedi. De hát ez legyen a legnagyobb bajom, a legfontosabb, hogy a villa gyönyörű lett. Minden pénzünket beleöltük a felújításba. Ezt már kitermelni nem tudjuk ebben az életben, de büszkeséggel tölt el, hogy az épület a második kerület ékessége. Nagyon nagy szeretettel várjuk a vendégeinket – mondta Korda.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.