Celeb

Balhés zsűriváltás a Virtuózokban – kirúgták Szenthelyit

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2017.04.04.

Indoklás nélkül vált meg a Királyi Televízió a kulturális tehetségkutató ikonikus zsűritagjától.

Hamarosan indul az M1-en a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató negyedik év­ada. A szereplőket illetően azonban lesznek változások. Az eddig négytagú zsűri ötfősre duzzadt, a csapathoz csatlakozott a Liszt Ferenc-díjas csellóművész, Várdai István és Balázs János, a szintén Liszt-díjas zongoraművész, vi­szont kikerült az ítészek közül a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Szenthelyi Miklós. A Magyar Virtuózok Kamarazenekar alapítója a hírek szerint nem magától távozott. 

– Azt beszélik, hogy triviális oka van Miklós távozásának, állítólag a szerkesztők szerint nem mutatott elég jól a képernyőn, ezért kellett mennie – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes. – Talán nem tartották elég fiatalnak, vagy túlságosan ősz a haja, a lényeg az, hogy megváltak tőle. 

A Bors értesülései szerint Szenthelyinek meglehetősen méltatlan körülmények között kellett távoznia, a kirúgásához semmilyen indokot nem fűztek. Pedig épp a hegedűművész volt az, aki szakmai és minőségi felelősséget vállalt a műsorért az induláskor. 

Megkerestük a művészt, aki  megerősítette, hogy szélnek eresztették, de azt mondta, majd később kíván reagálni a történtekre. Az MTVA azonban magyarázatot fűzött a döntéshez.

– A licenctulajdonossal egyeztetve a közmédia azért döntött a zsűricsere mellett, hogy a fiatalítás szellemében a Virtuózok harmadik évadában olyan zsűritagok is szerepelhessenek, akik fiatal koruk ellenére nemzetközileg is elismert művészeknek számítanak, és véleményük által értékes szakmai tanácsokkal gazdagodhassanak az ifjú versenyzők – áll a sajtóosztály válaszában.

UPDATE (április 5.)

Reagált a kedden „Balhés zsűriváltás a Virtuózokban” címmel megjelent cikkünkre az MTVA sajtóirodája. Azt írják, pontatlanul fogalmaztunk, amikor azt írtuk, megvált a csatorna Szenthelyi Miklós Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművésztől, mivel a muzsikus nem volt a közmédia alkalmazottja. 

„Szenthelyi Miklóst a Virtuó­zok licenctulajdonosával egyeztetve nem kértük fel a komolyzenei tehetségkutató harmadik évadában való szereplésre.” 

A levélben hozzáteszik, az MTVA „a fiatalítás szellemében” döntött a csere mellett. Megjegyezzük, hogy a zsűriben maradt Batta András mindössze két év­vel ifjabb a fiatalítás áldozatául esett Szenthelyi Miklósnál.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek