Pápai Jocit Caramel rángatta ki a gödörből

Pápai Jocit Caramel rángatta ki a gödörből

Majka
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 18. 09:00
Az eurovíziós dalfesztiválra készülő énekes egy időben már felhagyott volna a zenéléssel, ha nincs két igaz barátja, akik lelket öntöttek belé.
Bors

Elképesztő őszinteséggel beszélt Pápai Joci élete legsötétebb időszakáról. 12 évvel ezelőtt, miután kiesett a Megasztárból, sokáig attól rettegett, hogy eltűnik a süllyesztőben, és nem tud majd maradandót alkotni. Szerencsére mellette volt Caramel és Majka, akik mindenben támogatták, így a segítségükkel túlélte a nehézségeket.

– Annak idején Caramellel már az előválogatón egymásra hangolódtunk, és olyannyira összebarátkoztunk, hogy amikor továbbjutottam, már a második nap nála aludtam, hogy ne kelljen feljárnom vidékről. A barátságunk azóta is töretlen, hiszen életem legnehezebb időszakában is támaszkodhattam rá. Voltak olyan pillanataim, amikor azt hittem, abbahagyom a zenélést, de ő és Majka mindig kirángatott a gödörből. Persze a legkeményebb belső harcokat már egyedül kellett megvívnom – árulta el A Dal győztese, aki azt is elmondta, hogy nincs sok barátja, de akik mellette állnak, azokban maximálisan megbízik. Persze ez nem jelenti azt, hogy Caramel nem tud elfogulatlan lenni a ba­rátjával.

– Sokáig vívódtam, amikor megtudtam, hogy Joci is indul A Dalban, de megbeszéltük, hogy az objektív zsűrizésem nem fog kihatni a barátságunkra – tette hozzá Caramel, aki persze nem egy személyben döntött arról, hogy barátja nyeri a versenyt.

A rivaldafényben azonban nem csak barátságok köttetnek, a rajongók is gyorsan szaporodnak. Joci arról is beszélt, hogy amióta feltűnt a képernyőn, nők hada dongja körül, mit sem törődve azzal, hogy ő házas ember.

– Bizony vannak olyan rajongóim, akik nem tartják tiszteletben a házasság szentségét, és olykor egészen furcsa üzeneteket kapok. Próbálom helyén kezelni a dolgokat, de már hozzászoktam a tisztességtelen levelekhez – nevetett Joci, aki A Dal óta csak még népszerűbb lett, de őt ez egyáltalán nem érdekli.

– Sosem foglalkoztatott a hírnév és a csillogás. Most, az eurovízió után is szeretnék megmaradni annak az egyszerű vidéki gyereknek, akinek megismert a közönség. Nekem az a fontos, hogy a dalom megmaradjon az emberekben, és felnyissam vele mindenkinek a szemét arra, ami fontos az életben – fejtette ki az énekes. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.