Így reagált Győrfi Pál arra, hogy kiderült: a fütyije a kedvenc testrésze

Így reagált Győrfi Pál arra, hogy kiderült: a fütyije a kedvenc testrésze

pénisz
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 21. 11:30
A mentőszóvivő rettentően kínos helyzetbe került a tévéstúdióban, azóta is rajta nevetnek. Igaz, Győrfi is  jót derül a kislányán.
Bors

Napok óta szórakozik azon az internet, hogy Győrfi Pál kislánya, Alíz kikotyogta: a mentőszóvivő kedvenc testrésze a fütyije. A kislány Ördög Nóra Vigyázat, gyerekkel vagyok! című, a szerda este adásba kerülő műsorában mesélt lelkesen édesapjáról, aki már akkor fogta a fejét, amikor meghallotta a kérdést. Mikor pedig a kislány kibökte a választ, Győrfi pironkodva temette az arcát a kezébe.

Bár a helyzet egyértelmű, a mentőszóvivőt eddig senki nem kérdezte meg arról, hogyan élte meg a megmosolyogtató, de kissé kínos szituációt. Győrfi nem csak négygyermekes édesapa, hanem szakember is, így kellően higgadtan, és tudományos pontossággal fedte fel, hogyan és miként szólhatott a műsor egy része az ő férfiasságáról.

– Aliz kislányom válasza nagyon vicces helyzetet teremtett a tévéstúdióban, de valójában nem volt benne semmi meglepő, hiszen a gyermekek ebben az életkorban fedezik fel a nemi különbségeket, továbbá a gondolkodásmódjukra jellemző, hogy mindent megmagyaráznak a már meglévő ismereteikből, oksági összefüggéseket tételeznek fel egymástól független dolgok között. Vagyis: „Apának és Ádámnak biztosan az a kedvenc testrésze, ami Alíznak, Lillának és Anyának nincsen." – mesélte a Borsnak Győrfi, aki apukaként, és végzett pszichológia-mentálhigiénés szakemberként pontosan tudja, hogy az óvodáskor a nemi identitás (a nemi azonosságtudat) kialakulásának fontos időszaka, ekkor tanulják meg a gyerekek a nemüknek megfelelő, a kultúrájukban gyökerező viselkedésmintákat.

– A feleségemmel szülőként szeretnénk jól segíteni gyermekeink pszichoszexuális fejlődését, igyekszünk a kérdéseikre a valóságnak megfelelő, de egyszerű, érthető válaszokat adni, az életkori sajátosságok figyelembevételével. A gyereknek ebben az időszakban azt is meg kell tanulnia, hogy vannak társadalmi normák, szabályok, melyekhez mindenkinek igazodnia kell – folytatta a mentőszóvivő, aki azt is elárulta, náluk otthon nem tabu a nemiség kérdése.

– Úgy gondoljuk, hogy nem szerencsés, ha gyermekünk azt érzi, hogy a nemiség témája tabu, mögötte valami titok lappang, de a témát csak akkor hozzuk szóba, ha gyermekünk kérdezi, és csak arra válaszolunk, amit ő kérdez. Azt valljuk, hogy a gyermeknek olyan válaszokat kell adnunk, amit megért, az ő szintjének megfelelő, ugyanakkor teljes mértékben helytállóak – magyarázta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.