Taylor felsült a gálán
Az Oscar mellett a Golden Globe díjátadó a legfontosabb hollywoodi esemény, amely jóval kötetlenebb hangulatú: itt ugyanis a vidám asztaltársaságokba rendeződő sztárok nyakló nélkül fogyaszthatnak alkoholt a műsor közben is. Több sem kellett 2001-ben az akkor 69 éves Elizabeth Taylornak, aki meglehetősen részegen ment fel a színpadra, hogy bejelentse a legjobb filmdráma kategória győztesét. Bár Taylor fel tudta olvasni a nyertes nevét (a Gladiátor című film nyert), azonban zavarosan, kásásan beszélt, viccelődött, mutogatott, majd arra is figyelmeztetni kellett, hogy a kamerába nézzen.
Összecserélték a királynőket
Rossz nevet mondani nem is olyan nehéz. A 2015-ös Miss Universe szépségverseny Las Vegas-i döntőjében a műsor házigazdája, Steve Harvey komikus először Miss Kolumbiát, Ariadna Gutiérezz Arevalót hirdette ki szépségkirálynőnek. Bár a hölgy már könnyeit potyogtatva ünnepelt, és fejére került a korona is, alig fél perc múlva Harvey visszavette a szót: – Elnézést, emberek, ez az én hibám, teljes felelősséget vállalok érte, de a győztes nem Miss Kolumbia, hanem Miss Fülöp-szigetek. Meg tudom mutatni az eredményt, rosszul olvastam! – mondta Harvey, majd a kamera gyorsan a meglepett, igazi szépségkirálynőre, Pia Alonzo Wurtzbachra váltott. Így az már nem látszott a felvételen, hogy a kolumbiai versenyző miként reagált.
Asszonyom vagy őfelsége?
Számtalan, aprólékos protokollszabály van, ami Nagy-Britannia uralkodójával való érintkezést, viselkedést határozza meg. Az egyik legfontosabb kőbe vésett előírás a megszólításra vonatkozik. Amikor II. Erzsébet királynő 1993-ban Magyarországon járt, Szabad György akkori házelnök fogadta őt az Országházban. Bár a parlamenti tolmács a politikus mellett volt, őt meg sem várva Szabad György – az illemszabályokat eleve megszegve – rögtön kezet nyújtott, majd így szólt a királynőhöz: – Please Madame!, azaz Kérem, asszonyom! Csakhogy a brit uralkodóhoz hivatalosan csak ekképpen lehet szólni: -– Please Majesty!, azaz Kérem, őfelsége! II. Erzsébet jól kezelte a helyzetet, állítólag nyoma sem volt rajta sértődésnek.
Fülöp herceg otrombán viccel
Nem csak a magyar politikusok hibázhatnak, de II. Erzsébet férje sem kivétel. Fülöp herceg az évek során az elmúlt évtizedekben számos meggondolatlan megjegyzést tett nyilvános rendezvényeken. A Kínában tanuló brit diákok előtt tartott beszédében például azt mondta, ne maradjanak túl sokáig a Távol-Keleten, mert ferdeszeműen térnek haza. Amikor a királynő társaságában felkeresett egy brit katonát, aki egy északír terrorista bombájától csaknem megvakult, Fülöp jól hallhatóan odavetette: a nyakkendője kötéséből ítélve a katona szeme világából már nem sok maradhatott.
Egy alkalommal Fülöp megkérdezte egy brit katonanőtől, hogy civilként mivel kereste a kenyerét. A nő éjszakai bárpultosként dolgozott, mire a herceg következő kérdése ez volt: – Csak nem egy sztriptízbárban?
Köszöntjük, Pinochet elvtárs!
A halálból mentették meg a szovjetek 1976-ban Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt egykori főtitkárát, akit az 1973-as chilei katonai puccs után zártak koncentrációs táborba. A kormányt megdöntő Pinochet tábornok több ezer baloldali ellenzékit kínoztatott és gyilkoltatott meg, de a nemzetközi tiltakozás hatására Corvalán megmenekült, a Szovjetunió fogolycserével kiszabadította. A politikus ezután nem sokkal Magyarországon járt, ahol Sarlós István, a Hazafias Népfront elnöke fogadta. – Köszöntjük körünkben Pinochet elvtársat! – szólt hangjában forró barátsággal Sarlós, akinek szavait állítólag le sem fordították Corvalánnak. Ugyanis kevés kínosabb dolog van annál, ha valakit azzal kevernek össze, aki meg akarta öletni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.