Zsazsa özvegye marad a villában

Zsazsa özvegye marad a villában

ingatlan
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 08. 11:00
Bors

Papíron már eladta a házát Gábor Zsazsa, azonban özvegyének, Frédéric Anhaltnak esze ágában sincs kiköltözni a villából. A pénz egyébként Zsazsa gyógykezelésére kellett. A magyar származású díva 2013-ban 11 millió dollárért, azaz nagyjából hárommilliárd forintért adta el Bel-Airben álló (ez Los Angeles leggazdagabb környéke) luxusotthonát azzal a kikötéssel, hogy haláláig ott maradhat.

A feltételek között van továbbá az is, hogy miután elhunyt, az új tulajdonos (egy ingatlaniroda) négy hónap türelmi időt ad Zsazsa férjének, hogy elhagyja a birtokot. Az óra tehát ketyeg. Zsazsa de­cem­ber 18-án ment el, Anhaltnak tehát április 17-ig van ideje kicuccolni. A herceg az állítja, lehetetlen ennyi idő alatt kiköltözni, és különben is, inkább marad ott bérlőként, minthogy el kelljen szakadnia a fényűző háztól. An­halt meggyőzte hát az új tulajdo­nost, hogy adjanak neki még hat hó­nap haladékot.

Azt nem tudni, hogy mennyi ellenállás után, de be­leegyeztek. Pedig az nem túl meg­győző érv, hogy a herceg ha­vi ezer dollár, tehát 290 ezer fo­rintnyi lakbért ígért. Ez az összeg nevetségesen alacsony egy há­rommilliárd forint értékű fényűző ingatlanért.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.