Celeb

Sváby: Jólesik visszacsöppenni a bolondok házába

Fái

2017. február 8. szerda 04:30

Újból lesz Napló, újból lesz Sváby. András elmondta, miért várt tíz évet, és miért pont Hajdúnak mondott igent. És még azt is, miről álmodik.

Jól bírta televízió nélkül?

Hát nem tíz év magány volt. Jól aludtam nélküle. És nem úgy keltem, hogy tévézni akarok. Elvoltam a bőrömben. Az volt bennem, hogy majd egyszer. Nekem a tévézésből az hiányzik, hogy olyan emberekkel legyek együtt, akikkel hasonlóan gondolkodom, nagyokat röhögünk, miközben a büfében megiszunk egy kávét. Ha megkérdezték, márpedig naponta megkérdezték, azt válaszoltam: szerintem fogok én még tévézni, de ebben a jelenlegi helyzetben nem látom a helyemet. Közben is voltak tárgyalások, kisebb-nagyobb lehetőségek, de az nem én voltam.

Hajdúnak igent mondott.

Most Hajdú Péter hívott fel. Nem ismertem, semmilyen kapcsolatom nem volt vele. Soha életemben nem dolgoztunk egy csatornánál. A telefonszámát sem tudtam. Lehetetlen időpontban hívott, este kilenc körül. Nem szoktam felvenni, ha nem ismerem a hívót, de arra gondoltam, hátha valaki bajban van, különben miért telefonálna ilyen későn. Megkérdezte, mi lenne, ha az ATV-n csinálnánk egy Naplót? Meghökkentem, de nem nagyon. Jó, dumáljunk róla, válaszoltam. Néhány nap múlva már a tévé vezetőivel be­szél­gettünk. Hajdú akart egy Naplót és ha Napló, akkor velem.

Lehet Napló a neve?

Hétvégi magazinműsor, nevezzük nevén, hogy Napló. Heti Napló Sváby Andrással. Persze  ügyvédekkel egyeztettünk, a jogokra vigyázunk. A napló  egy általános szó. Ezt a műsort velem azonosítják. Szeretem a konfliktushelyzeteket, a műsornak kell a hírverés. Nem lehet semmitmondó címe. Ha gond lesz, megvédjük.

Ébren forgolódott akkor éjszaka?

Ez nem igaz, jó az alvókám. Először úgy voltam vele, felhívott, jó. Annál öregebb vagyok – mindjárt ötven leszek –, hogy beleéljem magam dolgokba. De arra képes vagyok, hogy álmomban is azon gondolkodom. Olyankor nem ébredek kipihenten.

Szóval már vannak ötletei?

Most volt egy hosszú értekezletünk, csak én vittem vagy húsz olyan témát, amin el lehet gondolkodni. Nagy csatornákon olyan műsorok futnak, amik közül nehéz kitűnni egy magazinműsorral. Sokan szeretnék, de nem biztos, hogy nagy csatornára kell. A Napló a legjobb helyen az ATV-n lesz.

Mi lesz a jól menő éttermeivel?

Két étteremben vagyok érdekelt, ezt át kell gondolni. Úgy próbálom, hogy mindenre legyen idő. De szeretek pörögni, ez az üzemi hőmérsékletem. Aztán persze van, hogy egyik pillanatról a másikra elalszom a fáradtságtól.

Nem kérdés, hogy durván elfoglalt lesz. Ezt hogy viseli majd a családja?

A körülöttem élők is akkor érzik jól magukat, ha látják, hogy én jól érzem magam a bőrömben. És most jólesik visszacsöppenni a bolondokházába.

Ez nem igaz vagy csak ideig-óráig, és nagy önzés is. Hiányozni fog a családjának, és ehhez kevés, hogy ön jól érzi magát.

Megpróbálom úgy intézni, hogy maradjon idő a magánéletemre is. Nagyon jó műsort szeretnék csinálni. Ha már visszatérek, akkor nem tehetem rosszal.

Visszatérnek a régi riporterek is?

Lesznek a régi nagy nevekből, azokból, akik fémjelezték a műsort. Az egy jó csapat volt. Ha közülük néhányan betévednek dolgozni, az jó! És igen, én is készítek majd riportokat. Ennek a szakmának a csúcsa nem az, hogy súgógép előtt állva felolvasod a más által megírt szöveget. Az a csúcs, amikor mikrofonnal a kezedben állsz, és riportot készítesz. Ennek szeretnénk visszahozni a presztízsét.

Izgul?

Van bennem félelem. Aggódom, hogy jól működjön. Már csak azért is, mert élő adás lesz. De jó anyagokat készítünk, ezért hiszem, hogy megfelelő lesz a nézettség is.  

További cikkek

Veszteség

Képtelen elszakadni elhunyt feleségétől Koltai Lajos

Szexi

Öt éven keresztül a hazát védte, most pornófilmekben fegyverezi le a férfiakat

Ez is érdekelhet

life.hu

Súlyos vádak: Hosszú Katinka Szilágyi Liliána miatt hagyta el Shane Tusupot

borsonline.hu

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

origo.hu

Puszta kézzel tettek odébb egy autót a svéd kézisek Budapesten - videó

vg.hu

A svédek nem javasolják a gyerekeknek az oltást

szon.hu

Micsoda fotó esett be Dominikából! Elalélt mindenki Pap Dorci popsijától!

origo.hu

Az ember szemén látszik a halál időpontja

nemzetisport.hu

MU: C. Ronaldo nem volt elégedett, letiltotta a Transfermarktot

origo.hu

Idén is elindult a pénzügyi tudatosság fejlesztésének egyik sikeres programja

nemzetisport.hu

Videó: a svéd kézisek odébb tették a rossz helyen parkoló autót Budapesten

life.hu

Váratlan fordulat! Mégsem Szilágyi Gerda írta a megdöbbentő sorokat?

ripost.hu

Tombol az omikron Magyarországon: ezt fotózták a Margit hídnál

origo.hu

Nem fogja kitalálni, mely magyar énekes vett magának 4,5 millió forintért luxusórát