Celeb

Belefogyott a szakításba Nádai Anikó – albérletbe költözött kisfiával

GYLF, kbv

2017. február 25. szombat 13:00

Saját lábára kell állnia Nádai Anikónak, miután szakított gyermekének apjával. A Bors úgy tudja, a hajdani valóságshow-hős egy ismerősnél húzta meg magát.

Nádai Anikó szinte mindent elért, amiről egy egykori ValóVilág-játékos álmodhat: egy percre sem felejtette el a csatornája, főszerepet kapott az Éjjel-nappal Budapestben, majd műsorvezető lett. Az RTL Klub rábízta a Farm című műsort is, legutóbb pedig a ValóVilág powered by Big Brothert vezethette. A szerelem is rátalált, Kovács Dániellel a napi sorozat főrendezőjével jött össze, sőt gyermekük is született. Az élet azonban nemrégiben kihúzta alóla a szőnyeget.

Anikó és gyermekének apja az év elején közös közleményben tudatta a világgal: különváltak. A műsorvezető nehéz hónapokon lehet túl, sosem volt kövér, de most mintha a megszokottnál is karcsúbb lenne. A Story-gálán erről is beszélt a Borsnak.

– Feltűnik mindenkinek, aki velem szemben jön, mennyire sovány vagyok. Ez a ruha pont ezért lett ilyen: ápol és eltakar, nem látszik benne, mennyire lefogytam. De egyébként jól érzem magam, nem vagyok beteg – magyarázta a fiatal anyuka, akinek kisfiára a nagymama vigyázott a gála estéjén. 

Anikó azt is elmondta, hogy közös kisfiuk érdekében nem fordított hátat az édesapának. 

– Mindennap találkozunk, természetesen a gyerek miatt, ahogy korábban már elmondtuk, közösen, egyetértesben neveljük Patrikot, apaként mindig számíthatok rá – megoldjuk ez a helyzetet.

Tény, alaposan a feje tetejére állt Anikó élete. Így egyelőre az sem derült ki, tavasszal indul-e olyan produkció az RTL Klubon vagy valamelyik kábelcsatornáján, amelyben számítanak rá. Ha feladatot kap, meg kell oldania gyermekének elhelyezését.

– Mivel az édesapa elfoglalt, Anikó gyakran az édesanyja segítségére szorul, aki természetesen mindenben lánya és unokája mellett áll – mondta forrásunk. 

A közös, Duna-parti otthonukból el kellett költöznie, új lakást kellett találnia a maga és babája számára.

– A szakításunk után albérletet vettem ki, és ott kezdtem új életet – fogta rövidre. 

Nos, úgy tűnik, Anikónak alapjaiban kell újraterveznie az életét. Míg családként éltek együtt, nem kellett lakásra, rezsire, a jövőre spórolnia. A szakítással most egy minden eddiginél nagyobb feladatot kapott – ezúttal az élettől.

További cikkek

Gyász

Összeszorul a szív: gyermekei így búcsúztak Csollány Szilvesztertől

Utolsó

Ez volt Csollány Szilveszter utolsó tévés szereplése - videó

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: „Köszönet a horvátoknak, hogy nyertek Izland ellen!”

origo.hu

Kiintettek egy horrorkaravánt az M3-ason, ilyen rakományt még a rendőrök is ritkán látnak - fotók

kemma.hu

Május 1. úti gyalogosgázolás: megszólalt az édesanyjáért aggódó férfi

origo.hu

Célba ért a James Webb űrteleszkóp

nemzetisport.hu

Gyász: a gyűrűk ura – Csollány Szilveszter pályafutása képeken

origo.hu

Megbírságolta az egyik legnagyobb hazai biztosítót az MNB

life.hu

Szívszaggató! Ez volt Csollány Szilveszter utolsó fotója a közösségi oldalán

teol.hu

Dráma Felsőnyéken: a háziorvosi asszisztens élesztette újra a falu legidősebb hölgyét

nemzetisport.hu

Gyász: Amerikától Ausztráliáig – külföldön is megemlékeztek Csollány Szilveszterről

origo.hu

Salma Hayek még akkor is szexi, ha az újévi fogadalmain gondolkodik - fotó