50! Munkával ünnepel Stohl András

50! Munkával ünnepel Stohl András

születésnap
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 23. 07:35
Bors

A Blikk emlékeztet rá, hogy Stohl András színművész csütörtökön ünnepli 50. születésnapját.

– Örülök annak, hogy ennyi mindent megéltem az elmúlt 50 évem alatt, és szeretnék még legalább ennyi élményt gyűjteni a következőkben. Lélekben még mindig egy naiv kisgyerek vagyok, aki imádja az életet, és szeretnék mindet percet kihasználni. Nemhogy ötvenévesnek, de harmincnak sem érzem magam! Egy 17 éves srác vagyok belül – vallotta Stohl András, akinek várnia kell az ünnepléssel.

– Hatalmas bulit szeretnék tartani, amin a családom, az összes barátom és kollégám is jelen lesz. Most azonban a munkára kell koncentrálnom. Nem ez az első alkalom, hogy a születésnapomon színpadra kell állnom. Sokkal keményebb volt, amikor meghalt az édesapám, és akkor is várt a színpad. Egy színész nem mutathatja a saját érzelmeit – magyarázta Stohl, akit egyedül a halál gondolata feszélyez.

– Az utóbbi időben egyre többször megfordul a fejemben a halál gondolata, de aztán túl is léptem rajta, hiszen az nem lehet, hogy ez a csoda, amiben élünk, a földi élet ne tartson örökké. Nem vallásról vagy hitről van szó, inkább arról, hogy nagyon szeretem az életet és képtelen vagyok elhinni, hogy egyszer nincs tovább! Amíg ebben létezem, megteszek mindent azért, hogy jól érezzem magam. A gyerekeim elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, ezért megígértem nekik, hogy az elkövetkező tíz évben semmit nem fogok változni, megmaradok ugyanannak a naiv kamasznak, aki legbelül vagyok! – jelentette ki Stohl András.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.