Tizenhat éve él együtt Pipyvel, a hófehér törpetyúkkal az 59 éves humorista, aki az előző macskájának köszönheti, hogy rátalált kedvenc szárnyasára.
– Egyik délután a cicám hozott valami fehér állatkát a szájában. Először azt hittük, hogy egy díszmadárról van szó, aztán, amikor betettük egy kalitkába, kiderült, hogy egy törpetyúkhoz van szerencsénk. Azóta vígan éli nálunk nem hétköznapi életét Pipyke – emlékszik vissza Ihos József. – A házi szárnyasunk egyébként olyan, mint egy átlagos tyúk, csak sokkal kisebb termetű, tojással viszont ő is bőségesen ellátja a családot.
A csirkének külön helye van az udvaron, hallgat a nevére, sűrűn kap enni, de ha kajáról van szó, könnyedén bepöccen.
– Ha éhes, vagy kaját lát, rettentő gyorsan agresszívvá válik. Még az is előfordul, hogy a többi állatot is elzavarja a saját táljuk körül. Ilyenkor felszegi a fejét, szárnyait, és mint egy rakéta, ráveti magát az eleségre. Hihetetlen, de a kutya- és macskatáp mellett a tejet is imádja fogyasztani – meséli nevetve Kató néni megtestesítője, aki korábban megpróbált megválni az állattól, de mára annyira a szívükhöz nőtt, hogy semmi pénzért nem szabadulnának meg tőle. Józsefékkel a törpetyúkon kívül egyébként él még Kiscica és Ricsi, a két hatéves macska, valamint Rexi, a hároméves keverék kutya.
– A kutyusunkat egy menhelyről hoztam, ahol szándékosan a legcsúnyább állatot szerettem volna magamhoz venni. A kimondottan nagy fogazatú, alsó harapásos egy igazi vérebnek tűnik, de valójában nagyon jámbor teremtés. Az állatok egyébként össze vannak eresztve az udvaron, de a tyúk agresszív viselkedésén kívül békében megvannak. Téli éjszakákon a cicákat mindig beengedjük a házba, Rexinek pedig állandó fotelje van az előszobánkban – folytatta Ihos József, aztán egy kimondottan szórakoztató történettel állt elő: – Néhány éve nyáron épp az egyik kassai fellépésemre tartottam, amikor az egyik pihenőnél valami nagyon szokatlanra lettem figyelmes. Kiderült, hogy amíg készülődtem, a házityúkom a kocsi alja irányából bemászott a hűtőrács és a motor közé, majd beszorult. Ha akkor nem állok meg, valószínűleg egész úton ott utazott volna. A legviccesebb, hogy csak egy autószerelő műhely szerelőaknájában tudtuk kiszedni a bajba jutott állatot. A fellépésen, amikor megkérdezték, miért van velem a tyúk, azt mondtam: felszedtem az úton egy kellemes pipit...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.