Elhunyt Klapka György

Elhunyt Klapka György

Klapka György
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 04. 21:12
Bors

88 évesen elhunyt Klapka György, írta a Blikk. Szerdán még a TV Mokkájának volt vendége, de délután összeesett és meghalt.

Pár napja még arról beszélt boldogan, hogy karácsonykor az egész család együtt ünnepelt, velük volt a korábban drogproblémákkal küzdő fia, Dennis is. Egyébként pont karácsonykor, december 24-én lett 88 éves az „Aranyember”.

A lap szerint ugyanabban a villában halt meg, mint öt éve volt felesége, az énekes, Mary Zsuzsi.

Az 1928-ban született Klapka György táncosként, koreográfusként kezdte meg a karrierjét, majd fokozatosan áttért a kereskedelemre. Emiatt, pontosabban a Vámház körúti Klapka Üzletház – és annak reklámjai – miatt lett leginkább ismert a nagyközönség előtt. A mai napig aktív életet élt üzletember az utóbbi időben diótermesztéssel foglalkozott.

A családot egymás után érik a tragédiák: nem elég, hogy az ünnepekkor volt öt éve, hogy meghalt Mary Zsuzsi, az énekesnő édesapja tavaly december közepén, most pedig Klapka György.

Klapka a mokkás vendégeskedése végén Demcsák Zsuzsa jókívánságára, hogy „utólag is nagyon boldog születésnapot kívánunk”, azt válaszolta:

Nagyon szépen köszönöm, reméljük egy lesz még, legalább.Karácsonyáról és születésnapjáról az ünnepek előtt az mesélte lapunknak:

„A karácsonyt 24-én egy szűk körben ünnepeljük. Aztán első és második nap jönnek a gyerekek, az unokák, az anyós, az após Németországból. Én főzök, lesz vadas, töltött káposzta, és rántott hús az unokáim kedvéért. Aztán pedig tartok egy nagy, hatvanfős ünnepet december 29-én egy villában, ahol ott van a teljes személyzet és a barátok, Koós Janival és Sas Józsival, étellel, itallal, műsorral, zenekarral. Jól megy, igen, de tudom, honnan jöttem…”

A szerdai Mokka adás:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.