Kedves, örökké vidám, az életet imádó nő volt – állítják egybehangzóan Tamási Eszter egykori kollégái. December 16-án múlt huszonöt éve, hogy a Magyar Televízió legendás bemondónője elhunyt, de azok, akik ismerték, azt mondják, Esztert nem lehet elfelejteni.
– Káprázatos, mindenkivel közvetlen, állandóan csacsogó, tűzrőlpattant nő volt. Bárhová ment, az emberek valósággal szétszedték, családtagként tekintettek rá, és ő soha nem okozott csalódást nekik – mesélt a legendás bemondónőről lapunknak Rózsa György, aki a televízió székházában sokszor összefutott vele, emellett közös munkáik is voltak.
– Úgy tanult, hogy a szövegeit lefényképezte a szemével. Nem olvasta el, csak nézte, nézte és nézte, majd elindult a kamera, s hibátlanul elmondta. Aztán mire a stúdióból a büfébe ért, már azt is elfelejtette, mi volt a téma. Azonnal törölt az agya, helyet csinált az új információknak.
Eszter nagy tiszteletnek örvendett, kollégái szerették és becsülték. Rajongott az életért, imádta a munkáját, a lányát és a kedvesét. Gyermeke édesapjától ugyan elvált, de rátalált arra a férfira, aki boldoggá tudta tenni. Lányával, Krisztinával gyógynövényboltot nyitott, tele volt tervekkel, a sors azonban közbeszólt: az orvosok agydaganatot diagnosztizáltak nála, olyan helyen volt, hogy nem bíztak a műtét sikerében. Ennek ellenére vállalták a beavatkozást, Esztert 1990-ben megoperálták.
– Meglátogattam a kórházban. Nem tudott nyugton maradni, a mosdót takarította, mert nem tartotta elég tisztának. Agyműtét után… Hihetetlen volt. Fel sem merült benne, hogy akár meg is halhat. Élni akart. Egy percre sem adta fel a küzdelmet – idézi a múltat bemondó kolléganője és egyben barátnője, Bay Éva.
– Nekem ő volt a példaképem. Édes, vicces, jókedvű lány volt, és eszméletlenül tudott varrni. Egy adás alatt megvarrt egy ruhát. Nagyon hiányzik. Tamási Eszter hősiesen küzdött, de szervezete végül feladta a harcot. Állítólag a halála előtti napon megérezte a véget, egy őt meglátogató barátnőjétől így búcsúzott: elmegyek. És így is lett. Másnap a Magyar Televízió első bemondónője örökre eltávozott.
Kamera okozta a rákot?
Tamási Eszter 1938. április 20-án, Mezőtúron, szegény családba született. Színiiskolát végzett, majd a fényképét meglátva meghallgatásra hívták a Magyar Televízióba. Bemondóként és műsorvezetőként is dolgozott, vezette a Híradót, a Táncdalfesztivált és az Önök kérték! című műsort is. Több játék- és tévéfilmben is szerepelt. Egy lánya született. Mai napig tartja magát az az elképzelés, hogy daganatos betegségét a katódsugaras kamerák okozták, mivel több kolléganője is rákban hunyt el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.