A színészlegenda mindent eljátszott, amit akart

A születésnapját ünneplő művész makulátlanra vasalt selyempizsamában, papucsban, botjára támaszkodva lesi, ki lép be a belvárosi lakása ajtaján. Ha csinos nő jön, úgy tesz, mintha a bot csak valami felesleges kellék lenne, igyekszik nem rátámaszkodni, flörtöl és pajkosan kötözködik, amikor azonban nem figyel oda senki, meg-megpihen kicsit. Kilencvenéves, fáj a bal lába, de ezenkívül irigylésre méltóan jó kondícióban van Kautzky József. Szívesen, jókedvűen és sokat beszél, pláne a színházzal való viszonyáról. Azonban, ha az édesanyja, vagy az örök szerelme, Kállay Ilona kerül szóba, potyognak a könnyei.

– Kérem, honnan jött maga és miért szakadt a farmerja? – kokettál az ajtóban állva az ünnepelt, akiből árad a vidámság a nagy jövés-menés láttán. A régi barátai érkeztek, tíz ember tömörül a nagyszobában az asztal körül. Hirtling István színész szervezte a bulit.

Jobb volt Hidegkutinál

Amikor Kautzky megtudja, hogy a sajtó tudósítani szeretne a kilencvenedik születésnapjáról, ömleni kezd belőle a szó.

– Most fáj a lábam, azért kell a bot, de tudja, milyen jó fut­ballista voltam valamikor? If­júsági válogatott voltam. Ha nem vesznek fel erre az átkozott színművészetire, akkor a Hidegkuti nem fér be az Aranycsapatba, mert én jobb voltam nála – magyarázza. – De jött a színészet, és nem volt választás, a  színpadon maradtam. Hatvan évig. Mindent eljátszottam, amit csak szerettem volna, együtt alkothattam Latinovitscsal, Ruttkaival, Bessenyeivel, Kozák Andrással, Sinkovitscsal... erre szívesen gondolok, és a régi színházra is. Amikor még ünneplőben jártak az emberek az előadásokra, amikor szétnyílt a függöny, mennyei parfüm illata csapta meg az orrunkat. Akkor még tisztelték a színházat, és a művészeket is. Ma már sajnos nem így van.

Gaz kópé telefonál

Miközben anekdotázik, megcsörren a telefon, Tordy Géza, a Nemzet Színésze van a vonalban.

„Hogy vagy, te gaz kópé?” – kérdezi Kautzky nevetve. – Hány éves vagy? 78? Jól van, akkor még játszhatsz egy kicsit, én hatvan év után hagytam abba a játékot. Nyolcvan fölött már nem kell erőltetni ezt a dolgot…Áldjon meg az Isten! Mi fiatalok tartsunk össze!” – teszi hozzá búcsúzóul, majd újra a „közönsége” felé fordul és mesél.

Ötven év szerelem

– Nehezen alszom, van hogy egész éjszaka fent vagyok. Amikor azonban álmodom, mindig a szeretett Ilonámmal beszélek. De tudják, ezek nem olyan idealizált álmok, nem angyal-nak látom őt, hanem arról beszélünk, hogy lemegyek a boltba, vagy sétálni kellene... Ha az embernek ötven éven át valaki a társa, az a részévé válik, belé ivódik. Így vagyok én Ilonámmal – mondja, miközben kövér könnyek folynak végig az arcán. – Amióta meghalt, én nem játszom. Nem akarok.

A vallomás után pár másodperc csend ül a szobára, senki sem pisszen, szentségtörés lenne bármit mondani. Végül ő maga folytatja.

– Sosem voltam semmilyen mozgalomnak a tagja, nem szolgáltam egyetlen rendszert sem. Én csak egy eleven fickó vagyok, aki fájós lábbal ugyan kicsiket lépked, de még most is hercig kis lépések ezek! Na, együnk tortát!