Ceremóniamester lett az egyik Bestia

Ceremóniamester lett az egyik Bestia

lagzi
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 14. 09:00
<p>Az egykor sikert sikerre halmozó leányegyüttes, a Bestiák már a múlt, az énekesnők jó ideje saját útjukat járják. Miss Bee, azaz Somorjai Ilona az éneklés mellett női ceremóniamester lett, és esküvőket szervez.</p>
D. A.

– 2002-ben lett vége a Bes­tiáknak. Pár éve megpróbáltuk újra életre kelteni, de a sors nem támogatta az utunkat. Sosem bánok semmit, mert mindennek megvan az oka. Örülök, hogy önálló és független lettem a koncertszervezőktől. A „szakításunk” után is maradtam a kaptafánál, élőzenekarral énekeltem, itthon rendezvényeken és esküvőkön, külföldön pedig főleg hajókon. Csak zenekarral négyszáz lagziban megfordultam, minden csínját-bínját ismerem a menyegzőknek. Öt éve egy pár felkért, legyek a ceremónia­mesterük. Ekkor indultam el ezen a pályán. Az idei már a második hivatalos szezonom volt. Összekötöm a kellemeset a hasznossal, mert  énekelni is szoktam a buliban – árulta el a Borsnak Miss Bee, aki úgy érzi, megtalálta azt, amit keresett.

– Jövő év vége felé lehet, hogy belevágunk a párommal a családalapításba. Az anyaság szerintem megfér a munkám mellett, sőt így tervezhetőbb az éle­tem. Egyébként a Bestiák másik énekesnőjével, Bedhyvel, vagyis Moór Bernadettel szoros a kapcsolatunk a mai napig. Nagyobbik fia, Zalán a keresztfiam. Számíthatunk egymásra. Honey egy picit eltávolodott tőlünk, mert az ő élete nem a zene körül forog, de tudunk azért róla is – mondta el az énekesnő, aki azt tervezi, hogy a jövőben Bedhyvel közös esküvői vállalkozásba fog.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.