Újabb unoka vidítja Haumannt a száműzetésben

Újabb unoka vidítja Haumannt a száműzetésben

Katona József Színház
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 29. 09:00
Márciusban megszületik Haumann Péter negyedik unokája. A színész élvezi a nyugdíjaséletet, és jelenleg a színpad helyett a gyerekszobában érzi magát a legjobban.
A. T.

Haumann Péter október elején viharos gyorsasággal távozott a Katona József Színház társulatából, mégis jól érzi magát a bőrében. A Kossuth-díjas művész jókedvűen érkezett a fővárosi, Miklós téri Általános Iskola és Gyermekotthonba, ahol egy beszélgetős jótékonysági esten vett részt kollégája, Papp János invitálására, és őszintén vallott életének eddig kevésbé ismert fejezeteiről is.

– Márciusban érkezik a negyedik unokám. Ő is lány lesz. Én elbabázom velük, még azt a zajt is imádom, amit csapnak körü­löttem – büszkélkedett Haumann, majd nevetve azt is elárulta, hogy felesége nem túl boldog, amiért ő mostanában otthon tölti az estéit. – Azt mondta ne­kem, nem ár­tana, ha le­kötném ma­gam es­tén­ként, mert ne­hezen viseli, hogy este hat óra körül ké­szenléti állapotba kerülök, mintha játszani indulnék.

A hetvenhat éves művész néhány hónap múlva a Pesti Magyar Színházban lesz látható két gyermekével, Petrával és Mátéval Molière: A fösvény című darabjában, de addig is élvezi önkéntes száműzetését a színpadról. Pedig mindig maximális erőbedobással készült a szerepeire, évekkel ezelőtt például az egyik fővárosi színházban III. Richard szerepét azért adta vissza, mert nem volt elégedett a munka intenzitásával. Angliából könyveket hozatott, annak érdekében, hogy korhű képet kapjon karakteréről, de eljött a pillanat, amikor érezte, elég volt.

– A partnerem egy sámlit tett a színpadra maga helyett, míg ő a takarásban dohányzott. Nem akartam egy sámlival beszélgetni. Felmondtam – elevenítette fel a múltat Haumann, majd a jelenről beszélt. – Már nincsenek ambícióim, nem hajt úgy a tettvágy, mint fiatalkoromban. Kiszálltam a buliból, és már csak akkor játszom, ha akarok és azzal, akivel én akarok.

Érdekességek a művészről

1. Szülei mindketten fodrászok voltak.

2. Fodrásznak, színésznek és orvosnak is jelentkezett az érettségi után.

3. Mindig hajnalban tanulta a szerepeit. Fél ötkor kelt, akkor volt leginkább fogékony az agya.

4. Szeptember 10-én hódította meg a feleségét, és a következő évben ugyanezen a napon lett apa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.