Celeb

Drogos orgiába kóstolt bele Soma Mamagésa

Nagy Daniella

2016. november 30. szerda 04:20

Beszél korábbi kalandjairól, de könyvben mégsem adja ki intim emlékeit Soma Mamagésa. Helyette inkább méhtisztító szertartásokat tart.

Forrás: Cser Dániel

– Méhtisztító szertartásai­mon a több tucat férfit egyenként tisztítottam ki magamból – hangzik el Soma Mamagésa szájából a VIASAT3-on látható Lakástalkshow szerda esti adásában. Miről is van szó? Ugorjunk vissza pár esztendőt az időben.

Az énekesnő-előadóművész-spirituális tanító huszonéves önmagára ma már önbizalomhiányos szeretetkoldusként gondol, aki akkor kalandokkal próbálta kiegyensúlyozni az életét. Így nyert pozitív visszajelzést arról, hogy ő szerethető ember.

– Rendszerváltás előtti dübörgő underground – nyilatkozta a Borsnak Soma. – Ez azt jelenti, hogy minden éjszaka, hétfőtől vasárnapig megvolt a menetrend, hogy mely helyekre megyünk. Minden este művészekkel és barátaikkal szórakoztam, ez pedig többnyire házibuliba torkollott. Volt hat ilyen esztendőm. Az év 360 napján buliztam, ötöt csak azért nem, mert olyan másnapos voltam, hogy nem tudtam felkelni. Nagy előnye volt a kornak, hogy nem volt még AIDS. Tehát sokkal lazábban lehetett venni a dolgokat – igaz, volt más, ami kikerülhetetlen, de azt egy injekcióval el lehetett mulasztani, no para... Közben eltartottam ma­gam, elvégeztem a Jazz Konzervatóriumot, támogattam anyukámat, mindennap tornáztam, angolul tanultam és naplót írtam. Elképesztő sűrű időszaka volt ez az életemnek, szinte magam is csodálom, mennyi energiám volt!

A naplók, amelyek 13 éves kora óta dokumentálják a mű­vésznő életét, többször kerültek már nyomtatás közeli állapotba. Először a gyermekei kérésére szakadt meg a könyvkiadás folyamata – kicsik voltak és korai lett volna számukra. Sírva könyörögtek az édesanyjuknak, hogy ne adja ki a „zabolátlan vadkanca­évekről, és többek közt Nyugat-Berlinben történt hasisos gruppenszex-kalandokról” szóló írásait. Azóta eltelt némi idő, és bár újra felmerült az öltet, Soma úgy érzi, hogy még mindig korai a kiadatás, mert nem szeretné, hogy produktumai helyett a múlt történéseire terelődne a figyelem. Méhtisztító szertartásaival kapcsolatban pedig Soma elárulta: végre hosszú évek után kitisztította magából korábbi kapcsolatainak, ahogyan ő mondja, energetikai lenyomatát, csak a férje az egyetlen, aki minden szinten maradt.

Csípős

Bizonyára nagy hatásúak Soma szertartásai. Mégis azt tanácsolom, hogy akinek cisztája, miómája van, beszéljen az orvosával is. Tóth Béla Endre

– Ez egy ősi tradíció, amit átemeltem a saját stílusomba, és az Újegyensúly nevű oldalamon részletesen ki is fejtem, hogy hogyan. A szertartáshoz saját menstruációs vérre és a saját kezünk által kikapart földre van szükség. Minden nő méhének az állapota megegyezik a földünk, Gaia jelenlegi állapotával. A szertartás változásokat hoz fizikai szinten is, rengeteg a pozitív visszajelzés, hogy ciszták és miómák tűnnek el a hatására. Azon az elven működik, hogy minden férfi, aki valaha intim kapcsolatba került az adott nő méhével, az egy energetikai lenyomatot hagyott ott az örökítőanyagai által, amely vizualizációval, tudatos légzéssel – de valójában a tudatod szándékával – elengedhető. Ezzel a nő visszanyeri a saját kreatív teremtőerejét – fejtette ki lapunknak gondolatait az énekesnő.

További cikkek

Botrány

Csuti Kulcsár Edináról vallott: Soha nem tudtam volna olyat csinálni, amit ő

Gyász

Kiderült, így tervezik Damu Roland temetését

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Donáth Anna (Facebook): Bepereljük Szijjártó Külügyminisztériumát

mindmegette.hu

Elképesztő fogyássztori: 65 kilót fogyott a 20 éves Lili, elárulja, hogyan

origo.hu

Rengeteg autóst érint ez a január végi határidő, sokan elfelejthették

kemma.hu

Felborult az autó Vértesszőlősön, a sofőrt kórházba vitték

origo.hu

Múzeumként nyitottak meg egy 5. századi bizánci templomot Gázában

nemzetisport.hu

Női kézi MK: az Óvár kikapott a Kisvárdától; fölényesen nyert a Vác

vg.hu

Egyre rosszabb a járványhelyzet Romániában

magyarnemzet.hu

Mellbevágó tények derültek ki az SZFE korábbi működéséről

origo.hu

Drónnal figyelték a forgalmat az egri rendőrök, alig hitték el, amit egy körforgalomnál láttak - videó

life.hu

Ez a tünet biztosabb jele az omikronnak, mint a pozitív teszt

origo.hu

Rejtély az első thaiföldi kísértethajó eredete, az ország külső segítséget kért