Celeb

X-Faktor: újabb egykori sztár bőgött le - videó

Bors

Létrehozva: 2016.10.17.

Kínos pillanatokat élhetett át nem csak a zsűri, de a közönség is: egykori bálványuk ugyanis olyannyira lebőgött a színpadon, hogy az valószínűleg mindenkinek fájt!

Nem sokkal ezelőtt az egykori No Thanx énekes Skrapits Erik próbálkozott be az X-Faktorral, de produkcióját hallva nem tudta letagadni: bizony az egykori tinisztár az elmúlt tíz évben nem igazán foglalkozott az énekléssel. ByeAlex konkrétaz az "Ez pusztulat, elég ebből!" felkiáltással állította le a produkciót.

Nos, most újabb egykori csillag égette be magát, és nem is kicsit: a 44 éves Meggyes Roland arca mindenkinek ismerős volt. Nem véletlenül: ismertebb nevén ő Moha - avagy Mohaman - a Happy Gang egykori tagja. A kilencvenes évek egykori sztárja anno mindent elért, ám azóta eltűnt. "Lepattintott az élet" - magyarázta Moha.

A felvezetés még jó is volt, Gáspár Laci nagyon lelkendezett - Puskás Peti pedig "gyerekkori hősöm" felkiáltással indult neki az új élményeknek - amik bizony elég lelombozóak voltak. Érdemes a videón a zsűri arckifejezését nézni (főleg Laciét!) - az mindent elárul!

"Mi a *** ez?" - kérdezte a produkció végén ByeAlex - és valahogy a többiek arcára is pontosan ez az értetlenség ült ki. Ha Mohaman poénnak szánta a produkciót, akkor sajnos nem értjük a viccet - ha viszont komoly, akkor érthetetlen, miből gondolta, hogy ezzel megjelenhet az X-Faktorban - vagy úgy eleve bárhol, közönség előtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián