Celeb

Szédítő videó: Vajna Timi gyémántja is ott volt Szabó Zsófi esküvőjén

Bors

Létrehozva: 2016.10.08.

Gyémánt mandzsettagomb, jeggyűrű a Tiffanytól, 300 vendég, motorcsónak, két menyasszonyi ruha, és még sorolhatnánk, mi minden színezte királylány rózsaszínné Szabó Zsófi esküvőjét.

Az újasszony legfrissebb videójából ugyanis – Rogán Antal helikopterezésén kívül – eddig minden a nyilvánosság előtt rejtve maradt részlet kiderül. Például, hogy Zsolti és Zsófi egy Tiffany rózsaarany gyűrűpárral fogadott örök hűséget egymásnak, de az is, hogy az akkor még vőlegény Zsolti, Vajna Timi gyemántboltjából szerzett be hatalmas gyémánt mandzsettagombokat a nagy napra.

Az ifjú pár egy motorcsónak fedélzetén vonult a polgári szertartásra, miután az első közös táncukat a szigorú felkészülésnek hála, jól begyakoroltan, bár kicsit félénken járták.

Akinek eddig még nem állt volna el a szava, annak azt is eláruljuk, hogy Zsófi az esküvői fogadalmának egy részletét a belső karjára tetováltatta: 

„Az életet véges végig együtt kell leélni, úgy válik el, mit ér a nő és a férfi” – olvasható Zsófi bal karján a mennyegző napjától a Sztyepan Scsipacsov költeményének egy részlete.

Már csak egy dolog van hátra, nézzék meg az esküvői kisfilmet, parádés!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714972811
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714972811
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián