Szandra ellenáll Gáspár Lacinak

Szandra ellenáll Gáspár Lacinak

Fejes Szandra
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 29. 11:00
N. G.

Fejes Szandrának az élete a színház, tizennégy éve énekel musicalekben. Az X-Faktor 25 év feletti kategóriájának mentora azonban úgy gondolja, hogy Szandinak meg kell tudni tanulnia az éneklést és a színházat különválasztania, hogy az énekesi produkciója közben ne jöjjenek elő a musicalos elemek.

– Tudatosan készültem a mű­sorra, hogy a lehető legjobb legyek. Külön énektanárhoz is eljártam, hogy a stílust, amit a műsor kíván, még jobban elsajátíthassam. Korábban csak klasszikus dalokat tanultam, tizennégy éve pedig musicalt énekelek. Bár kalandoztam már a műfajok között, mélyebben még nem ástam bele magam a pop-blues és rock világába. Tisztelem Gáspár Lacit és sokat adok a véleményére, bízom abban, hogy a mentorházban el tudom majd engedni a színházi énemet éneklés közben.

– A Társulat elnevezésű tehetségkutatóban indultam 2008-ban, amikor az István, a király című előadásra kerestek szereplőket. Akkor meg is nyertem a táltos asszony szerepét. Laci ízig-vérig zenész, bennem viszont van egy kis színészet, amit nem lehet és nem is szeretnék letagadni. Dolgozom azon, hogy ebben az énekműfajban is jó legyek, de meg szeretném őrizni a színházas-musicales vonalat is.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.