Celeb

Kétlaki életét él szerelmével Osvárt Andrea

N. G.

Létrehozva: 2016.10.15.

Bár egy ideje nem dolgozott olasz filmben, azért jól esik a színésznőnek, hogy a helybéliek felismerik és odafigyelnek rá.

Osvárt Andrea a producere az új hazai Vakfolt című akcióvígjátéknak, amely elôreláthatóan januárban kerül majd a magyar mozikba. Bár a színésznő lelkesen reklámozza új film­jét, több hazai munkát már nem tervez.

– Nagyon sokat dolgozom külföldön, és nem érek rá, hogy még itthon is vállaljak filmeket, színházi darabokat. Igazából nem Magyarországon van az én piacom, a rengeteg utazással pedig minden időm elmegy. Nincs és a közeljövôben nem is szerepel a terveim között magyar munka. Egyébként éppen most fogok megállapodni egy olasz filmmel, így ezzel foglalkozom – mesélte a 37 éves színésznő, aki annak ellenére, hogy nemrég számolta fel olaszországi éle­tét, gyakran visszajár.

– Már nem élek kint folyamatosan, mint régen, de ennek ellenére sokat utazom oda. Az otthonom már nincs meg, egy barátnőmmel bérelünk közös lakást, Amerikában pedig ismerősöknél szoktam megszállni. De az élet úgy jó, ha változatos. Nincs olyan város vagy ország, ahol mindenki tökéletesen boldog lenne és minden működne, úgyhogy a kettő, egész pontosan Magyarország-Olaszország kombinációja nekem a legjobb.

Andrea szerint Magyarországon megbízhatóbb a közlekedés, nincs káosz, és úgy látja, a város is tisztább.  – Nekem az a tökéletes, ha havonta vagy kéthavonta utazhatom, és mindenhonnan magamba szívhatom azt, ami tetszik. Az viszont nagy különbség, hogy kint jobban megismernek az emberek – mesélte a színésznő.

– A párommal most voltunk éppen Milánóban, sétáltunk az utcán és lepaparazzóztak minket. Azért itthon ilyen nincsen, sőt meg sem ismernek sokszor. Pedig viccesnek tartottam, mert már régen forgattam Olaszországban. De jólesett, hogy az olaszok megismernek és odafigyelnek rám – mondta Andrea, aki úgy tervezi, hogy a következő utazásra már elkíséri őt a pár­ja is. 

– Ez a kapcsolat még csak pár hónapos, így eddig nem jött velem a forgatásokra külföldre, de később majd biztos meglátogat. Andrea ráadásul külön örül annak, hogy félig olasz szerelme,  Roberto nem szakmabeli, szerinte ez csak jót tesz a kapcsolatuknak. 

– Ő üzletember, élelmiszerekkel foglalkozik. Sokan mondják, hogy az jobb, ha a párunk szakmabeli, de nekem nem jött be. Illetve igen, egy ideig könnyebb, de mi van akkor, ha egy új filmforgatás van, és a páromnak is mást kéne forgatnia és nekem is, akkor máris sokkal nehezebb minden.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714966812
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714966812
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap