Celeb

Nem teljesül Gobbi Hilda végakarata

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2016.09.19.

<p>A Patkó-villa, amit Gobbi alkotóháznak hagyott örökül, ma szellemkastély, üresen áll és egyre csak romlik az állapota. Egy őszi felújítást elvileg tervbe vettek, de kevés a remény, hogy hozzányúlnak.</p>

Forrás: MTI - Móricz István

Nehéz elhinni, hogy a döntéshozók között nincs senki, akit kicsit is érdekelne, hogy egyik legzseniálisabb színésznőnk, Gobbi Hilda öröksége egyszerűen az enyészeté lesz. Pedig a dolgok így állnak, a visegrádi Patkó-villát és a hozzá tartozó birtokot egy gondnokon kívül csupán a környék vaddisznói látogatják.

Nagyon szeretik az almát, az egész fát ledézsmálják – mutat egy lepusztított ágra Gobbi alsó szomszédja. – A kerítés már olyan rossz állapotban van, hogy simán átsétálnak rajta az állatok, és attól félek, lassan az emberek is. Itt már nincs élet nagyon régóta – teszi hozzá, majd így folytatja: – Pedig gyerekkoromban miket láttam! Gobbi Hilda óriási bulikat csapott, nagyon tudott élni…

Tudott és szeretett is, a színház volt a mindene. Úgy végrendelkezett 1988. július 13-i halála előtt, hogy – mivel nem volt családja – a vagyonát a kollégákra és a szakmára hagyja. Az Orsó utcai lakása árából díjat alapított, az úgynevezett Aase-díjat, melyet az emlékezetes percek, pillanatok főszereplőinek ítélnek oda, a hátrahagyott készpénzét színészek segélyezésére fordították, a kedvenc nyaralóját, a Visegrádon álló úgynevezett Patkó-villát pedig a hazai színházi szakmának adományozta, hogy alkotóház legyen belőle. Sajnos azonban soha nem lett az…

A ház kulturális értéke felbecsülhetetlen: „A kő és fa építőelemeinek nyolcvan százaléka a Magyar Nemzeti Színház Blaha Lujza téri, felrobbantott épületéből származik. A házba épített régi kiskapu, melynek kilincsét oly sok nagy művészünk nyomta le naponta, s Jászai Mari, Bajor Gizi, Somlay Artúr öltözőinek ajtajai is kisugározzák a színész sorsát” – írja testamentumában Gobbi. Az alkotóházat a „Magyar Nemzeti Színházra” hagyta.

Sürgető volna a visegrádi ház helyzete – hívta fel figyelmünket a témára Gobbi Hilda egyik barátja. – A szakmára hagyta, sok mindenre nem gondolt ő sem, ez biztos. Hogy a színházak ennyire elszegényednek, arra biztos nem. Viszont arra sem, hogy a Pesti Magyar Színház alkalmasint csapatépítő tréningekre adja ki a házat. Ezt olyan valakitől tudom, aki maga is járt ott ilyen programokon, éveken keresztül. És az illetőnek semmi köze a színházhoz – mondja, majd így folytatja: – Nyár elején megkértem egy színész barátomat, hogy érdeklődjön, ki lehet-e menni a házba, persze pénzért. Azt a választ kapta, hogy a ház nem látogatható. Felhívta a színművészeti egyetemet is, ott az igazgató azt mondta neki, semmit nem tud, a növendékek tavaly még mehettek, idén már nem.

Lapunk megkereste a Pesti Magyar Színház vezetését is, hogy megkérdezzük, pontosan mi történik a házzal, volt-e ott csapatépítő tréning, miért nem tudják teljesíteni Gobbi Hilda végakaratát.

A ház felújításra szorul, szándék és elhatározás van a színház részéről, hogy tavaszra ez elkészüljön – válaszolta lapunk kérdésére Zalán János igazgató.

Csípős

Az Emberi Erőforrások Minisztériumára nem kell haragudni, meg lehet érteni, hogy az ő erejük is véges. Embertelenül kevés erejük maradt a kultúrára. Bajnok Dorottya

Sajnos azonban a teátrumnak más egyéb kiadásai is vannak, a színház 1960 óta nem látott felújítást, itt is nagyon sok dolog lenne – mondta a direktor, aki nem említette, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumától egy vasat sem kaptak támogatásul Gobbi Hilda örökségének kezeléséhez, a szűkös anyagi lehetőségeik pedig nem feltétlenül engedik meg, hogy egy alkotóházat is fenntartsanak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók