Uralja a színpadot, leénekli a csillagokat, a férfiak odáig vannak érte, mégsem elégedett magával Radics Gigi – derült ki a Sztárban sztár legutóbbi felvételén. Gigit meglepő külsővel, rövid, szôke hajjal láthatta a közönség vasárnap este, ekkor derült ki: nincs megelégedve a fülével, és ha lehet, takarja ôket. Erre most sansza sem volt, de a maszkmester a segítségére sietett: leragasztotta mindkettőt.
– Ha újra megszülethetnék, és választhatnék, hogy mit változtassak meg magamon, akkor egyértelműen a fülemet választanám – mondta Gigi nevetve a Borsnak. – Plasztikai műtét persze szóba se jöhet, ilyesmit számításba sem veszek. Úgy gondolom, hogy a titok az elfogadásban rejlik.
Gigi azt is elárulta, hogy elképesztő magabiztossága is megtévesztő olykor. Mint a legtöbb nő, csinos külseje ellenére időnként őt is hatalmába keríti az önbizalomhiány, ám az évek során megtanulta elfogadni önmagát.
– Gyerekként túlsúlyos voltam, és sokáig csúfoltak emiatt – mesélte őszintén. Hívtak dömpernek, hordónak, egészen addig, amíg egyszercsak kilencévesen a sulikezdésre húsz kilóval könnyebben érkeztem. Akkor fel sem ismertek a többiek, azt hitték, új lány vagyok.
Kíváncsiak voltunk, ki az, aki számára megtestesíti a tökéletes szépséget (már ha van ilyen), válaszából pedig nemcsak az derült ki, hogy Beyoncé a példaképe, de az is, hogy lényegében miatta lépett zenei pályára.
– Az R’N’B szerelmese lettem általa. Beyoncé egy fantasztikus jelenség, és végtelenül profi, van miért felnézni rá. Hatéves voltam, amikor először láttam, tízesztendôs koromra pedig teljesen a szívemhez nőtt. Gigi azt is elárulta, hogy amellett, hogy ha teheti, napi szinten sportol, mégis teljes mértékben úgy gondolja: a szépség belülről fakad. A szép külső nem minden, a kisugárzás az, ami gyönyörűvé képes varázsolni egy nőt. Erre pedig véleményünk szerint ő maga is tökéletes példa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.