83 évesen céget vezet Márta néni

83 évesen céget vezet Márta néni

Geszti Péter
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 22. 11:00
Két céget vezet, kocsival jár, és ma is ugyanolyan karakteres véleménye van a dolgokról, mint eddig. Úgy tűnik, hogy az ország Márta nénije nem öregszik.
Földvári Zsófi

„Kezitcsókolom, Márta néni” – hangzott fel anno a Slágerrádióban a szignál, amikor is a Bochkor–Boros páros Geszti Péter édesanyját kapcsolta adásba. Geszti Márta nénit akkor mindennap hallhattuk, mostanában viszont ritkábban tűnik fel a mé­diában. A szöveggyáros édesanyja novemberben lesz 83 éves, és bár botra támaszkodva sétál, szellemileg olyan friss, mint egy húsz­esztendős. Geszti Márta nénitől egyszerűen nem lehet olyat kérdezni, amire ne tudná a választ, vagy amiről nem lenne véleménye.

– Érdekel a világ, állandóan azzal gyötröm magam, hogy megnézem a híradót. És dühöngök – meséli. – Folyamatosan tájékozódom, de ma már csak a barátaimmal osztom meg a véleményemet, hiszen nem vagyok rádióban. Azok az idők elmúltak. Sajnos, egyre kevésbé tudok vendégségbe is menni, mert nagyon rossz a lábam. Deréktól lefelé tropa vagyok, mindig ezt mondom – teszi hozzá nevetve, majd így folytatja.

– Viszont kocsival járok, épp most hosszabbították meg a jogosítványom. Márta néni Havas Henrik vendége volt, kedd délután a Henrik angyalai című heti műsorban, ahol semmi más dolga nem volt, mint magát adnia. Látszott az idős hölgyön, hogy jólesett neki a beszélgetés, imád mesélni. A munkatársunknak is tartogatott egy jó sztorit a családi munkamegosztásról:

– Két céget vezetek azonkívül, hogy Márta néni vagyok – mondja. – 83 éves leszek, muszáj a jövőre gondolni, a fiamnak lassan át kellene vennie az ügyek intézését. De Péternek hiába mondom, ő mindig azt válaszolja, hogy „ne most!” Ezt mondja húsz éve…    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.