13 ezer nőt vitt ágyba a színészlegenda

13 ezer nőt vitt ágyba a színészlegenda

kapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 29. 22:30
Bors

Rengeteg férfiideált, szívtiprót termelt ki Hollywood, de az álomváros  legnagyobb nőfalója kétségbevonhatatlanul Warren Beatty, aki állítólag 13 ezer nővel feküdt le. A Bonnie és Clyde című filmmel világhírűvé vált színész harminc év után először adott interjút a nőügyeiről. A 2010-ben megjelent életrajzi könyvében szereplő megdöbbentő számot próbálta megmagyarázni az AAP magazinnak.

– Ez a szám túlzás. Ennyi nővel lefeküdni igazi varázslat – mondta nevetve a színész a magazinnak.

– Nézd, sosem vertem át senkit. És… és én egy rendes srác vagyok – válaszolta arra a kérdésre, miként lehet, hogy nem lett emiatt közutálat tárgya. A pontos szám, állítása szerint, 12 775 – és ebbe nincsenek beleszámolva a flörtölések és lopott csókok. Eszerint 35 évig minden napra más nő jutott – persze lehet, hogy egy nap több nővel is volt, de sok ismétlésre nem lehetett lehetősége. Már ha valósak a számításai. Állí­tása szerint húsz­évesen veszítette el a szüzességét: ezután rögtön bele kellett húznia a szoknyavadászatba, mert 1992-ben, 54 évesen feleségül Annette Beninget, azóta négy gyermekük született. Híres szeretői között ott volt Diane Keaton, Barbra Streisand, Cher, Daryl Hannah, Melanie Griffith és Madonna is – ez utóbbi korábban azt nyilatkozta, Warren volt a legjobb szeretője.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.