Vastag Csabáék rágerjedtek Alexandrára

Vastag Csabáék rágerjedtek Alexandrára

Star Academy
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 29. 09:00
D. A.

Vastag Csaba tátott szájjal nézte, Király Viktor pedig alig jutott levegőhöz, miután a Star Academy színpadára lépett a 26 éves, dögös szépség, Pádár Alexandra. Ilyen fogadtatás után senki nem lepődött meg azon, hogy az éppen „hajléktalan” lány értékelésekor még a szexualitás is szóba jött.

Alexandra nemrég szakított a párjával, ideiglenesen a barátnőjénél húzta meg magát, ezért kapóra jött neki az Academyre való beköltözés. Nyitott egy új kapcsolatra, alig várja, hogy próbálkozzanak nála a férfiak. Kérdés, hogy Király Viktor és Vastag Csaba félre tudja-e tenni rajongását a tanítás alatt, mert szemlátomást mindketten Alexandra bűvkörébe kerültek. 

– Azt mondtam a műsorban, hogy Alexandra a hosszú lábú asszony. Tetszik a szabad lénye, a stílusa. Belőle már csak azt kell kihozni, ami alapból benne van, szerintem nem lesz nehéz. A dalválasztás is rátett egy lapáttal a szexisségére, nagyon ütős volt. Hálásak lehetünk a castingolóknak, mert Eszter is gyönyörű, és a traktoroslánynak, Lillának is bájos arca van, és Renáta is nagyon szép – mondta Csaba. 

Király Viktor úgy gondolja, Alexandrában több van, mint amit szombat este látott.

– Érdekes, csodás a hangja, de a popszakma arról is szól, hogy jó legyen ránézni az előadóra. Amerikában is örülünk annak, hogy van egy Beyoncé, egy Rihanna – magyarázta, majd hozzátette: – Az a fontos, hogy ne vigye el a hangsúlyt a külseje, ne kényelmesedjen el azért, mert vannak bizonyos adottságai. Az elôadó­mûvészetben az a fontos, hogy az ember lelkét meg tudja fogni va­laki, arról pedig nem a tö­kéletes kül­sô, a személyiség dönt.

Mici az anyukájáért szurkolt

Ördög Nóri számára nemcsak azért volt különleges a szombat este, mert az volt a Star Academy első adása, hanem azért is, mert a nézőtéren ült a férje, Nánási Pál ölében a kislányuk. Mici fegyelmezetten, csöndben, érdeklődve nézte az élő show-t, és valahányszor meglátta az anyukáját a színpadon, rögvest felhívta rá édesapja figyelmét. A három és fél éves kislány azonban érthető módon nem ülte végig a műsort, a papája fél kilenckor hazavitte.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.