Celeb

Tudja, melyik világsztárral erősít a Modern család?

Bors

Létrehozva: 2016.08.14.

Mint a messiást, úgy várja a Castle című sorozat főszereplőjét a Modern család stábja. Reményeik szerint új színt vihet a fáradó vígjátékba.

Castle beköltözik a Modern családba. A hét talán legmeglepőbb híre a sorozatok világából, hogy Nathan Filliont legalább három epizód erejéig leszerződtették az Emmy-díjas komédiasorozat készítői.

A hír azért keltett feltűnést, mert bár a színészt jó humorú sármőrként ismerték meg rajongói könnyed sorozatokban (a Castle mellett például a Fireflyban), ez lesz az első alkalom, hogy Fillion vegytiszta komédiában mutatkozik be.

A színész még nem nyilatkozott új szerepéről, csak Twitter-oldalán üzente meg követőinek, hogy izgalmas, új feladatot kapott, amelyben bizonyíthatja sokoldalúságát. A tényt Stevie Levitan, a Modern család társalkotója jelentette be a tévékritikusok szervezetének sajtóeseményén. A vígjátéksorozat színészei alig várják, hogy együtt dolgozhassanak az új kollégával:

– Épp erre a vérfrissítésre van szükségünk – írták hivatalos Twitter-oldalukon. Fillion szerződtetésével mindkét fél határozottan jól jár. Hét évad után a Modern család érezhetően fáradt, humora kissé megkopott. A színész pedig szerep nélkül maradt, miután a Castle női főszereplőjét, Stana Katicot kirúgták, a széria kilencedik évadának forgatását pedig elhalasztották.

Fillion egy meteorológust fog alakítani, akinek neve is beszédes: Rainer Shine (az esőre és a napsütésre utal), és aki a Dunphy család életét fogja fenekestül felforgatni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992311
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192281_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992311
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992311
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián