Andit persze nehéz befolyásolni, legutóbb a fürdőkádban fekve énekelt rajongóinak, a második klipjének első másodperceiben megvált melltartójától, a Válótársak című sorozat második, most készülő évadában pedig többet mutat magából, mint eddig, és heves csókcsatákba fog bonyolódni.
A 17 éves tinisztár élvezi, hogy egyre nőiesebb, édesanyja pedig nem gátolja semmiben, örül a sikereinek, de a fél szeme mindig rajta van: felköltözött a fővárosba a lányához.
– Az új klipem is azt mutatja, hogy egyre nyitottabb vagyok a világra, szép lassan kinyílok. A Válótársakban sem nehéz egy kacér, cserfes fruskát alakítanom. Általában pozitív visszajelzéseket kapok, de persze megértem, ha az idősebb korosztály esetleg túl kibontakozónak lát. Sokat sportolok, fontos számomra a külső. Ha nem forgatok, és nem vagyok a színházban, akkor heti négy alkalommal biztosan elmegyek edzeni. Kockás hasra gyúrok! – nevet a csinos énekesnő, aki úgy érzi, a pár hónappal ezelőtti szakítása is hozzásegítette ahhoz, hogy lazább legyen, és megmutassa magát a világnak.
– Anyukám támogat mindenben, persze azt mondja, néha túl szexi vagyok, de büszke rám a szorgalmam és a kitartásom miatt. Barátnős a viszonyunk, ezért kifejezetten örültem neki, hogy felköltözött hozzám Budapestre. Így most vele élek együtt. Rengeteg időt töltünk együtt, gyakran még sportolni is elviszem magammal!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.