Rossz hír: meg kell műteni Demjén Ferencet

Rossz hír: meg kell műteni Demjén Ferencet

törés
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 03. 05:00
Nem a várakozásoknak megfelelően gyógyul Demjén Ferenc törött jobb felkarja, ezért a Kossuth-díjas énekessel rosszt hírt közöltek az orvosai: kés alá kell feküdnie.
A. T.

Demjén Rózsi június közepén az Itt élned, halnod kell című musicalben énekelt a Hősök terén, amikor a koncert után, a sötétben megbotlott, és beütötte a karját. Orvoshoz ugyan nem akart menni, de barátai látták, hogy nagy a baj, ezért erőnek erejével vitték kórházba. A röntgenvizsgálat ki is mutatta: eltört a jobb felkarja. Demjén azonnal gipszet kapott, amit három hétig viselt, majd gipszét karrögzítőre cserélték. Azóta újabb három hét telt el, és a kontrollvizsgálaton kiderült, nem gyógyul rendesen. 

– Meg kell operálni a karomat. Nem úgy forrtak össze a csontok, ahogy kellett volna – számol be az aggasztó fejleményről Rózsi a Borsnak. – Most folyik az egyeztetés az orvosokkal, hogy mikor műtsenek, mert nem szeretnék koncertet lemondani. A rehabilitációm is a színpadon fog történni – teszi hozzá hanyagul.

Demjént – ahogy az igazi előadók többségét – a színpad, a zene élteti, balesete után is egy héttel már vállig begipszelt karral koncertezett.

A cukorbeteg nehezen gyógyul

– Cukorbetegek esetében az előre tervezhető műtéteket csak jól beállított vércukorszint mellett végzik el. Sajnos a cukorbetegeknél elhúzódó sebgyógyulási folyamatra kell számítani. A csont gyógyulási idejére alapesetben is minimum három hónapot kell számolni, vagyis ez idő letelte után válik teljesen terhelhetővé a végtag. Nem ajánlatos kihagyni a rendszeres gyógytornát sem, amellyel a szakember segítségével bemozgatják a végtagot, megakadályozzák vagy megszüntetik az ízületi merevséget – mondta a Borsnak dr. Moravcsik Bence Balázs ortopéd-traumatológus szakorvos.

– Ez a megoldás még mindig jobb, mintha így maradna, és később nem tudtám rendesen használni a karomat. A műtéttől sem félek, altatásban lesz, és bízom benne, utána minden jól alakul – bizakodik a muzsikus, aki előreláthatólag augusztus végén fekszik műtőasztalra, mert menedzsmentjének akkor sikerült tíz olyan napot találni a naptárában, mikor nem lesznek fellépései. Rózsi ugyanis nem szeretné cserben hagyni sem rajongóit, sem kollégáit, így inkább néhány hétig tovább hordja karrögzítőjét és eleget tesz a felkéréseiknek. Ez az idő elég lesz ahhoz is, hogy Demjén szervezetét felkészítsék a műtétre, hisz cukorbetegsége miatt a beavatkozás a szokásosnál nagyobb kockázattal jár. 

Stábja és legfőbb támasza, Rebeka természetesen mindenben mellette áll, amire szüksége is van, hisz jobbkezes lévén még a napi rutinfeladatok elvégzésében is környezete segítségére szorul. 

A rajongók tehát megnyugodhatnak, a műtétet követő tizedik napon Demjén Ferenc ismét munkába áll és aktuális koncertjei mellett gőzerővel készül decemberi nagykoncertjére is, ahol hetvenedik születésnapját is a közönségével együtt fogja ünnepelni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.