Balhéztak a nézők Pintér Tibor előadásán

Balhéztak a nézők Pintér Tibor előadásán

nézők
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 22. 05:30
A botrányos szervezés miatt a közönség nem tapsolt, sokan hazamentek a Nemzeti Lovas Színház Gladiátor című előadásáról.
Bors

Szinte biztos, hogy a Siklósi Várkertben bemutatott Gladiátor című szuperprodukció örökre emlékezetes marad azoknak, akik a Nemzeti Lovas Színház múlt pénteki előadására váltottak jegyet. Ám a publikum többségének valószínű nem Pintér Tibor rendezése és alakítása miatt lesz még napokig téma, mivel a botrányosra sikerült szervezés miatt csak azok láttak bármit is a látványos szuperprodukcióból, akik az első sorokban ültek. A vízszintesre berendezett nézőtér hátsó ülőhelyein zúgolódó közönségből sokan nem tapsoltak, mások hazamentek.

„Az előadást konkrétan úgy láttuk, hogy otthagyva a 4300 forintért megváltott helyünket, leültünk a vizes fűbe a dombra! Nagyon sokan ezt a megoldást választották. Konkrétan mellettünk egy öttagú család 30 ezret fizetett a fűben ülésért!” – háborgott a rendezvény oldalán az egyik pórul járt színházrajongó.

„Aki a nézőtér kialakításáért felelős, na avval kell kifizettetni a jegy felét, aki úgy gondolta, hogy ide ez is jó lesz! Hülyének néztek itt mindenkit!” – fakadt ki a másik panaszos. A jogosan zúgolódó nézők szavai a szervezők fülébe is eljutott, és a rendezvény oldalán az egyikük személyesen reagált.

– Azt láttuk, hogy a nézőtér magasított lelátókból történő kialakítása olyan jegyárat eredményezne, ami jelentősen lecsökkentené a várható közönség számát. Egy folyamatot terveztünk tehát elindítani, hosszú távon gondolkodva, amíg olyan közönsége alakul ki a várkertnek, mely létszámával már gazdaságosan lehet komolyabb infrastruktúrát kiépíteni. (...)

A kockázatvállalás és a gyakran éjszakába nyúló munka a szakmánk sajátossága, ezt természetesen panasz nélkül vállaljuk, de higgyék el, elégedetlenségüket nem nyereséghajhászás vagy gondatlanság okozza. Rendkívül sajnáljuk, hogy többeknek csalódást okozott a rendezvény, és minden ésszerű lehetőséget meg fogunk ragadni, hogy kárpótoljuk önöket – üzente a fiaskóért felelős Publicity Aim Kommunikációs Ügynökség képviseletében Szabó Krisztina. Egyébként azon kevés szerencsések, akiknek jó helyre szólt a jegyük, mindannyian el voltak ragadtatva a Pintér Tibor társulatának alakításától.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.