Katonai táborba küldte fiát Erdei Zsolt

Katonai táborba küldte fiát Erdei Zsolt

katona
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 21. 11:20
Bors

Erdei Zsolt úgy gondolja, hogy mivel kisfia kétlaki életet él, mindkét helyen elkényeztetik, így szüksége van arra, hogy valahol fegyelemre is tanítsák. Ebből kiindulva úgy gondolta, hogy Viktor a nyara egy részét töltse katonai táborban. A szigorúnak tűnó döntést mégsem egyedül hozta meg.

Mikor meglátogatta a táborban, kisfia lelkesen mutatta be az ott tanultakat.

– Bevallom, elkényeztetjük Viktort, de hát melyik szülő nem ad meg mindent a gyermekének? Közben azért látom ennek a hátrányát is. Mégsem tudtam igazán, hogyan tanulhatna fegyelmet, hogy közben ő is élvezze azt. Aztán egy barátomtól hallottam a katonai táborról, és rögtön megtetszett az alapötlet. Ezen a helyen a fiúk rendet és fegyelmet tanulnak, és arra is rádöbbenhetnek, hogy az életben semmit sem adnak ingyen. Arra gondoltam, jót tesz majd neki, hogyha egy héten át keményen fogják, és nem teheti azt, amit és amikor szeretne. Bár a barátok, ismerősök többsége megpróbált lebeszélni róla, a végső döntést Viktorra hagytam. Ő pedig menni akart – mesélte Erdei a Story magazinnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.