Celeb

Gyetván Csaba: már máshogy látom a világot

D. A.

Létrehozva: 2016.07.17.

A sármos mûsorvezetô szenvedélyesen mesél a munkájáról, amelyre gyerme­keként tekint. Úgy érzi, az élete színesebb, amióta forgatja a Hogyan készül? Megmutatjuk! című műsort.

Ön tudja, hogyan teszik a grafitot a ceruzákba? Vagy tisztában van azzal, hogy a magyar kártyát nem is hazánkban, hanem Ausztriában gyártják? Ezekre a kérdésekre Gyetván Csaba sem tudta a választ, de az OzoneNetworkön futó műsorának köszönhetően ma már azzal is tisztában van, hogy az űrhajósok toll helyett ceruzát visz­nek magukkal az űrbe.

– A műsor lényege, hogy be­mutassuk, hogyan készül egy adott termék. Mindenhol van érdekes téma, csak meg kell találni. Rengeteg olyan gyár és hely van Magyarországon, amely mellett akár napi rendszerességgel elmegyünk, és nem is gondolnánk, milyen izgalmas dolgok folynak a falak között. A tapasztalat azt mutatja, ha az ember megismeri egy tárgy szerkezetét, elkészülésének fázisait, máshogy áll hozzá, nyitottabb lesz rá, és elkezd kötődni hozzá. Sokszor bele sem gondolunk abba, hogy a használati tárgyaink hogyan készülnek. Én megmutatom! – magyarázta a Borsnak Csaba, aki szerint a műsor különlegessége többek között abban rejlik, hogy magukat a készítőket, a szalag mellett álló szakembereket kéri meg, hogy magyarázzák el a laikusoknak az adott folyamat érdekességét.

– Az egyik kedvenc riportom a kék-piros radír elkészítése. A köztudatban az él, hogy a kék részével a tollat lehet kiradírozni a füzetből. Elárulom, nem véletlenül lesz ronda tőle a lap. Nem erre van. De nem lövöm le a poént, inkább nézzék az epizódokat! – nevetett Csaba.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195135_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073612
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195001_auto_resized.jpg
ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073612
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073612
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073612
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073612
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett