Celeb

Gáspár Laci maga csinálja a gyerekszobát

Sz. B.

2016. július 4. hétfő 05:20

Szűk egy hónap, és világra jön a harmadik Gáspár baba. A szülők és a testvérek is nagyon várják a kicsit. Laci addig sem tétlenkedik, maga csinál mindent.

Az X-Faktor zsűritagja már gyakorlott apuka, 13 évvel ezelőtt született meg első gyermeke, Mirjam, 2011-ben a kis Lacika, most pedig harmadik felesége várandós.

– Nagyon várjuk már a baba érkezését, izgatottak vagyunk, próbálunk felkészülni a pici érkezésére. Én már csinálgatom a gyerekszobát – árulta el az énekes, aki mint mondja, sokat tanult az elmúlt évek alatt, és ugyanazokat a hibákat nem fogja elkövetni, és ez vonatkozik a gyerekszoba színének kiválasztására is.

– Lacika gyorsan megunta, mert nagyon babás szobája volt, emiatt hamar át kellett alakítani. Most sokkal fiúsabbat csinálok, a falak pirosak és feketék lesznek, és rajtkockákat is festettem – mesélte Laci, aki nem véletlenül nem hív a házhoz szakembereket. – Nincs nekem időm megvárni őket! Mindegyik azt mondja, majd két hét múlva. Én viszont szeretem kézben tartani a dolgaimat, amikor van időm, ecsetet ragadok, összeszerelek egy bútort, és így szépen haladok – magyarázta a Borsnak.

Kérdés, hogy mikor van ideje, ugyanis éppen hatodik lemezén dolgozik, most vette fel legújabb dalát, videoklipet szeretne forgatni, és mindeközben az RTL Klub tehetségkutatójának mentora lett.

– Szeretem, ha van dolgom. A koncertekről nem is beszélve, sokat lépünk fel a zenekarommal, éppen ezért nem panaszkodom, hanem csinálom – tette hozzá. A sok teendő mellett is szakít időt a családjára, mert ők a legfontosabbak a számára, értük dolgozik.

– Hétköznap otthon vagyok, tudok a gyerekekkel foglalkozni, és Nikinek is segítek. Bár elég önálló és fáradhatatlan, néha már én szólok rá, hogy üljön le egy kicsit pihenni. Nagyon jól viseli a terhességet, aminek    már a végén jár, szűk egy hónapunk van hátra a szülésig – árulta el.   

További cikkek

Dráma

Kulcsár Edina megrázó vallomása: Bele voltam kényszerítve!

Válás

Horváth Gréta kifakadt: Őszintén vallott a szakításról

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglátta az egyetlen üres helyet a járdán, úgy parkolt le, ahogy csak a legnagyobb profik tudnak

borsonline.hu

Brutális balesetben elhunyt nyíregyházi anya utolsó szavai: "Szia drágám, délután jövök érted"

origo.hu

Másképp érdemes zöldség-gyümölcsöt vásárolni, mint eddig tettük

vg.hu

Európai Gyógyszerügynökség: emlékeztető oltásra van szükség az omikron ellen

kemma.hu

Videón az Oroszlányban rendőrökkel szembeszálló anya: gyerekéért harcolt

origo.hu

Generációs kapcsolatot mutattak ki a dohányzás és a testzsír között

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: norvég győzelem a tartalékos németek felett

origo.hu

Meghökkentő, de igaz: a világon létezik még egy Hősök tere - galéria

ripost.hu

Szerelme és szülei hosszú percekig küzdöttek a 26 éves nő életéért Vácon - Fotó

life.hu

"Szépek az ikrek!" - Tolvai Reni mellei felborzolták a kedélyeket, nem bírnak magukkal a rajongók

life.hu

Így néznek ki a legnagyobb sztárok smink nélkül: megdöbbentő a különbség - Fotó

origo.hu

Diplomát hamisított magának Bangóné?