Celeb

Ezek a bikinis bombázok vették le lábukról a világot

Bors

Létrehozva: 2016.07.07.

Már az ókori festményeken is láthatunk kétrészes fürdőruhát viselő nőket. A modern bikini azért volt úttörő, mert jóval kevesebbet takart, mint a korábbi külön alsó és felső részből álló verziók, például kivillant belőle a nők köldöke, ami akkoriban világméretű megbotránkozást váltott ki.

A falatnyi ruhadarabot Louis Reard egykori mérnöknek köszönhetjük, aki „találmányát” 1946. július 5-én mutatta be Párizsban. A fürdődressz nevét a Bikini-korallzátonyról kapta, ahol kísérleti atomrobbantásokat végeztek. A névadás oka prózai: Reard úgy vélte, a szexi kétrészes bombaként fog robbanni a divatvilágban.

Igaza lett, a sajtó felháborodott, a spanyol, olasz és belga hatóságok betiltották a viselését. A bikini a heves reakciók ellenére villámgyorsan megkezdte hódító útját, és nem sokkal később világszerte elfogadottá vált. Ugyan a trendek változtak, minden évtizedben vissza-visszaköszöntek hasonló darabok, a szexi ruhadarab így inkább annak remek sorjelzője, milyen volt az adott korszak nőideálja.

A Bors most összegyűjtötte a leghíresebb szépségikonokat, akik a bikini és az eszményi női test egy-egy újabb korszakának képviselői voltak. 

Brigitte Bardot

50-es évek Brigitte Bardot nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az alig takaró bikini elfogadottá váljon. Ő volt az első híres színésznő, aki szexi kétrészesben jelent meg egy filmben: Roger Vadim 1956-os És Isten megteremté a nőt című mozijában.

Ursula Andress

60-as évek Rengeteg néző lélegzete akadt el, amikor az 1962-es Dr. No című James Bond-mozi egyik jelenetében a tökéletes testű Ursula Andress modern Vénuszként kiemelkedett a tenger habjaiból. A bikini iránti kereslet jelentősen megnövekedett a film után. 

Micheline Bernardini

40-es évek Louis Reard bikinijének bemutatását egyetlen párizsi modell sem vállalta, mert annyira botrányosnak számított a ruhadarab. Végül egy sztriptíztáncosnő, Micheline Bernardini viselte a fotózásokon.

Elle Macpherson

70-es, 80-as évek A nők már magabiztosan viselték az apró bikiniket, a sportosabb test lett az ideál, a hosszú, izmos lábat magasan szabott, vékony pántos alsóval hangsúlyozták. Elle Macpherson, a „Test” a modellek ikonja lett. 

Naomi Campbell

90-es évek A zsinóros, háromszögbikini volt a 90-es évek legnépszerűbb fürdőruhatrendje, a Chanel is piacra dobta a maga verzióját, a kifutón a párductestű Naomi Camus lejtett végig a falatnyi darabban. 

Rihanna

Napjaink egyik nőideálja a barbadosi énekesnő, Rihanna. A popsztár vadóc stílusáról ismert, gömbölyű formáit előszeretettel mutatja meg lenge öltözékben, bikiniből a feltűnő, mintás darabokat részesíti előnyben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715084711
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715084711
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715084711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715084711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715084711
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria