Csak az olimpia után lesz Zika elleni vakcina

Csak az olimpia után lesz Zika elleni vakcina

Zika-vírus
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 21. 11:15
Bors

Felesleges a mellébeszélés, a Zika-láz járványkockázatával számolni kell a riói játékok alatt – derült ki a budapesti sajtóbeszélgetésen. Akit megcsíp a vírushordozó aedes szúnyog, az két hét lappangási idő után lázzal, hányással, izomfájdalommal, rossz közérzettel számolhat. Legsúlyosabb következménye pedig, hogy a megfertőzött kismamáknak kóros kisfejűséggel születhet meg a babája.

Dr. Szentes Tamás országos tiszti főorvos figyelmeztetett: ha az olimpiáról hazánkba érkezik a betegség, a fertőzött mindenképpen jelezze háziorvosának. Amúgy a László Kórházban képesek izolálni a kórokozót, az Országos Vérellátó Szolgálat is felkészült a tárolt vérmennyiségből kiszűrni a Zikát. Sportolónak, turistának ajánlott sárgaláz, hepati­-tis-A, agyhártyagyulladás, hastífusz, H1N1 elleni oltás, ám a Zika ellen egyelőre védtelen az ember. Igaz, folyik a vakcina kikísérletezése, de csak az olimpia után lesz oltás.

Addig is igyekezni kell elkerülni a szúnyogtámadást, és nem ajánlott az alkalmi szex sem, mert az ondó is járványforrás. A 158 kiutazó olimpikonunknak a különbözô védôoltások nem voltak kötelezőek, ám mindenki megkapta az általa kiválasztottat. A többi az előrelátáson, az aedes szúnyog jóindulatán és a szerencsén múlik…    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.