Boldog ápolóként a Barátok közt egykori sztárja

Boldog ápolóként a Barátok közt egykori sztárja

ápoló
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 20. 13:00
Merész volt Németh Franciska, amikor új hivatást választott. Ma már sok budapesti szülő tartozhat neki köszönettel.
Bors

Volt modell, színésznő, PR- és kommunikációs szakember, de az igazi szerelme a kórházi munka lett. Franciska 19 évesen került a Barátok közt stábjába, és egy évig játszotta Varga Petra szerepét, aztán váltott.

Először a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakára járt, és diplomát is szerzett, de nem töltött sok időt a szakmában. A most harmincéves Franciska segédápolóként kezdett dolgozni, és beleszeretett ebbe a munkába. Az évek során volt alkalma kitapasztalni, melyik osztályon milyen munka zajlik, és végül a gyerekek rabolták el a szívét. Ma az egyik fővárosi kórház gyermeksebészeti és traumatológiai osztályán ápoló.

– Orvos szerettem volna lenni, háromszor próbálkoztam, de nem vettek fel. Az első felvételi után segédápoló lettem, hogy elmenjen a kedvem a kórházaktól, de inkább megjött. Gyerekeket ápolok tizenkét órás műszakban, és boldogabb vagyok, mint valaha – nyilatkozta tavaly ősszel a Borsnak Franciska, aki fontosnak tartja a traumatológiára került kicsik lelkét is.

– Egyszer egy kislánynak össze kellett varrni a sebét, és miután végeztünk, megölelt és megköszönte, amiért segítettünk neki meggyógyulni – mondja lelkesen.

Franciska barátnőjével, Kovács Barbarával együtt hozta létre a gyer­mek­sos.hu nevű weboldalt. Sok budapesti és Pest megyei szülő lehet ezért hálás, ugyanis összegyűjtötték a különböző gyerekbetegségeket és azok tüneteit, amelyekre kattintva és a lakóhely megadásával máris tudhatják az anyukák és apukák, melyik kórház felé kell venni az irányt. A gyorsaság pedig akár életet is menthet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.